Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A sörfogyasztás mértéke ugyan Magyarországon 1990 óta inkább csökkenő tendenciát mutat, ráadásul a gazdasági válság még a prémium sörök kategóriáját is érzékenyen érintette, de a szakemberek szerint bizakodásra ad okot, hogy egyre több a sörértő fogyasztó. Júniusban a Józsefvárosban már az 5. Főzdefesztet, azaz a kézműves sörök ünnepét rendezték meg, de a Budavári Sörfesztiválon és számos vidéki eseményen is várták a habos italt szerető közönséget az elmúlt hónapokban. Gyarapszik a sörvacsorák, sörkóstolók száma is − mindez egy teljesen új, az ízeket, a prémium minőséget értő és szerető közönség kialakulásához vezet. A kézműves söröknek fontos szerepe van, hiszen a kisebb főzdék méretükből adódóan egyszerűbben tudnak sörkülönlegességeket készíteni és ajánlani a fogyasztóknak, ezzel is fejlesztve a sörkultúrát Magyarországon. Eközben a nagy sörgyárak is sokat tesznek a gasztronómiai tájékoztatásért, a társadalom felelős alkoholfogyasztással kapcsolatos informálásáért, a sör imázsának növeléséért és a prémium minőség népszerűsítéséért − emeli ki Szederkényi Zita, a Heineken Hungária kommunikációs menedzsere. Az elmúlt években például viszonylag gyorsan nagy népszerűségre tettek szert a gyümölcsös sörök − a radlerek −, ráadásul új fogyasztói réteget vonzottak a sörfogyasztók közé: a nőket. Ők az eddigi tapasztalatok szerint édesebb ízüknek és viszonylag alacsony alkoholtartalmuknak köszönhetően választják a radlereket. A radlerek mellett előretört a cider kategória is. A fiatal felnőtt generáció tagjai gyermekkorukban édesebb italokhoz szoktak Magyarországon is, ezért jellemzően jobban kedvelik a kevésbé keserű, lágyabb ízeket, mint az idősebbek. A fogyasztói ízlés azonban megállás nélkül változik. Ez természetes folyamat, amihez a sörfőzőknek alkalmazkodniuk kell. Nagyon fontos az innováció, de nemcsak a termékek, hanem a csomagolás, a címkék tekintetében is − teszi hozzá a szakember.

Magyarországon ma már megtalálhatók a gyümölcsökkel, fűszerekkel ízesített sörök, de széles a választék akkor is, ha alkoholfok szerint nézzük a kínálatot: a nullaszázalékostól egészen az extrém 40 százalékos sörig minden kapható.

A sör szervírozása, a sörcsapolás során használt eszközök tisztasága kulcsfontosságú a megfelelő ízélmény eléréséhez. Legalább ekkora jelentősége van a pohár hőfokának, formájának, és annak is, hogy a fogyasztó lássa a sör aranyló színét, fehér habkoronáját. Ezért korántsem mindegy, hogy a csapos hogyan tartja a poharat vagy hogyan húzza le a sör habját − ma már erre is egyre több magyar étteremben, sörözőben ügyelnek.

Mindazonáltal jó néhány tévhittel le kell még számolni Magyarországon. A sör például nem hizlal, sőt elősegíti a szervezetben a zsír és szénhidrát feldolgozását. A sörfogyasztó nemzetek viszont − ilyen Németország, Magyarország és Ausztria is − általában jobban kedvelik a nehéz, zsírosabb ételeket, ami viszont elhízáshoz, szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethet. Ezt azonban nem a sör okozza.

A világos sörök a csirke- vagy lazacételekhez, sült kolbászhoz illenek, a barna sörök fűszeres ételek − sült kacsa vagy grillezett oldalas − mellé kiválóak, míg a búzasörök halételek, a tenger gyümölcsei és zöld saláták ideális kiegészítői. A vörös húsokat barna, míg a fehéreket és a halakat világos sörben érdemes pácolni. Igazi ínyencségnek számítanak a malátás csokikülönlegességek, amiket barna sör mellé ajánlanak.

A sör előnyei

• Számos fajtájával minden alkalomra jó választás: baráti beszélgetésekhez, ünnepléshez − télen-nyáron. Alkoholmentes verziói felfrissüléshez kiválóak, a barna sörök pedig télen.
• A borokkal ellentétben a söröknek nincsenek gyenge évjáratai, a megfelelően főzött és szervírozott sörök mindig ugyanolyan jó minőségben kerülnek az asztalra.
• A sörök ízskálája rendkívül széles, hiszen négy alapanyaga − a maláta, a komló, a víz és az élesztő − számos kombinációt tesz lehetővé.
• A sör mértékletesen fogyasztva egészséges, B és B2 vitaminban gazdag, erősíti az immunrendszert, megelőzi a nyálkahártya-gyulladást.
• A komlóban található lupulon és humulon antioxidáns hatású. Utóbbi bizonyítottan gyulladáscsökkentő és baktériumölő, de támogatja a szervezetet a gyomorfekély kialakulásáért felelős baktérium elleni küzdelemben is, a lupulin pedig a vérnyomás szabályozására alkalmas.
• A sör segít megelőzni a vesekő kialakulását, csillogóvá teszi a hajat, megszépíti a bőrt, nyugtató, lazító hatása van.
• A sör természetes anyag: 95 százalékban jó minőségű vízből, komlóból, malátából, széndioxidból és némi alkoholból áll.
Kalóriatartalma alacsonyabb a cukros üdítőknél, a kólánál vagy a pezsgőnél.
• Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az egészséges napi italfogyasztás 40 gramm alkohol. Ez sör esetében a férfiaknál 6-7, nőknél 4-5 deciliter.

 

Szerző: (Napi Gazdaság)