A jegybanki stáb friss, szeptember 26-i becslése szerint az MNB idei eredménye nullát mutathat, mivel pedig az intézmény korábban felhalmozott eredménytartalékában még 7 milliárd forint van, így 2014-ben a költségvetésnek a jelenlegi kilátások alapján egy forintot sem kell befizetnie, így nem rontja majd az államháztartási (áht) egyenleget. Ez komoly változás, ugyanis a március végi prognózis még 110 milliárdos idei MNB-hiányt jelzett, amelynek nyomán a büdzsé befizetési kötelezettsége 102 milliárd forint lett volna, de még júniusban is 50 milliárdos veszteséget vártak, így a büdzsének 43 milliárdot kellett volna befizetnie. Egy negyedév alatt a főbb tételek közül a kamateredmény és pénzügyi műveletek soron a várt javulás 1 milliárd forint, míg a realizált devizaárfolyam-eredmény soron 51 milliárddal nagyobb összegre, 165 milliárd forintra számítanak, míg a banküzemmel és -működéssel kapcsolatos deficitvárakozás kétmilliárddal nagyobb lett. Ráadásul a tavalyi várakozás még az volt, hogy akár 130-150 milliárdos kiadást is jelenthet az MNB eredménye a büdzsének 2014-ben.

Az államháztartási törvény 2003-tól úgy módosult, hogy az MNB eredményét figyelembe kell venni az áht egyenlegében, így a jegybank eredménye egy év késéssel jelenik meg a deficitben osztalékfizetés vagy veszteségtérítés formájában. Az MNB idén február közepén publikált középtávú fiskális kivetítése még azzal számolt, hogy 2017-ig az éves költségvetési kiadások átlagosan a GDP 0,2 százalékával (60-70 milliárd forinttal) dobják meg a veszteségtérítési hatást. A Költségvetési Felelősségi Intézet idén februári középtávú kivetítése is úgy számolt, hogy 120 milliárd lesz a büdzsé térítési kötelezettsége jövőre, a 2013. áprilisi konvergenciaprogramban pedig már az szerepelt, hogy "a 2013-as jegybanki eredmény alakulása nem tesz szükségessé veszteségtérítést". Mivel az idei első félévben 41,6 milliárdos veszteséget ért el az MNB, erős második félév elé néz.

 

Az MNB eredménye (milliárd forint)

20092010201120122013*2013**


Kamateredmény és pénzügyi műveletek eredménye−54−76−69−187−151-152


Realizált devizaárfolyam-eredmény1375099158111
165


Banküzemmel és -működéssel kapcsolatos eredmény−17−16−16−11−11-13


Teljes eredmény66−4214−40−500


Eredménytartalék1075334777


Költségvetésiegyenleg-hatás000000


* 2013. júniusi prognózis ** 2013. szeptemberi prognózis Forrás: MNB