A Fidesz szerint a társaságiadó-kedvezmény nem közpénz

Az adózás rendjéről szóló törvény módosításának tartalmával és a változtatás gyors megtárgyalásával sem értettek egyet az ellenzéki képviselők az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának hétfő esti ülésén, ahol a kormány ugyancsak hétfőn beterjesztett és kivételes eljárásban tárgyalt javaslatát vitatták meg.
MTI, 2016. október 10. hétfő, 19:36

A hétfőn beterjesztett változtatásokról, amelyeket kivételes eljárásban tárgyalnak a képviselők, így arról már kedden szavaznak, Tállai András, a nemzetgazdasági tárca adóügyekért is felelős államtitkára azt mondta: a javaslat az adótitok értelmezését tartalmazza, egyértelműsítve, hogy az adókedvezmény felhasználása is az adótitok körébe tartozik. Azt mondta: ezt a szabályok eddig is tartalmazták, hiszen azok a dokumentumok, bevallások, amelyek egy társaság adóbefizetését tartalmazzák, szintén adótitkot képeznek.

Több ellenzéki képviselő, köztük Burány Sándor (MSZP) ugyanakkor úgy látta: semmi nem indokolja a kivételes eljárást, az államháztartás ugyanis nincs veszélyben. Rámutatott arra is: mintegy 800 milliárd forintnyi forrás nyújtását, felhasználását kívánják titkosítani. Kijelentette: a társasági adókedvezmény (TAO) egy átengedett feladatfinanszírozás, vagyis közpénz, de annak gyanúját is felvetette, hogy egyes vállalkozók kormánypárti politikusok számára kedves focicsapatokat támogatnak, esetleg "barterben".

Répássy Róbert (Fidesz) vitába szállt azzal, hogy a TAO-kedvezmény közpénz lenne, mert - mint mondta - az az adózó jövedelme, amit nem von el az állam. A számos adókedvezmény egyike sem közpénz - szögezte le.  Szilágyi György (Jobbik) azt a kérdést tette fel: a jövőben még mi válhat az adótitok részévé.

Varga László (MSZP) a Felcsút labdarúgócsapatának nyújtott jelentős támogatásra mutatott rá, hozzátéve: sportszakmai körökben irányítottnak ítélik a TAO-támogatásokat, ezért nem tartotta indokoltnak a nyilvánosság kizárását.
Tállai András kijelentette: az egyházaknak vagy más szervezeteknek nyújtott 1 százalékos adófelajánlás titkosságának indokát sem kérdőjelezi meg senki.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

nitro, 2016.10.11 12:25

A Fidesz szerint az ellopott társaságiadó-kedvezmény nem közpénz. Közpénz csak addig volt, amíg el nem lopta az utódpárt. Lopjatok! Ki tudja meddig lophattok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Hajnalka_vagyok, 2016.10.11 12:13

"Répássy Róbert (Fidesz) vitába szállt azzal, hogy a TAO-kedvezmény közpénz lenne, mert - mint mondta - az az adózó jövedelme, amit nem von el az állam. A számos adókedvezmény egyike sem közpénz - szögezte le."

Asszem itt az ido, hogy hivjuk Ponciusz Pilátusz megmondja-t (facebook), aki majd jol odaszogezi ezt a latolt azelt a sok csusztataselt (hogy nem mondjam, oldas hazugsagelt). Nem tudja ez a Lepassy Lobelt (nem, nem a Ledfold) latol, hogy a TAO-kedvezmeny nem azt jelenti, hogy a szesztelciusz a labszolganal malad, hanem azt, hogy nem a kincstalba, hanem (most mal) meg nem jelolt (de mi tudjuk, hogy a felcsuti) focicsapathoz kelul. Nem a megfizetest tekintve kedvezmeny, hanem a hovafolditas (kiveve a fenyezendo ulep) megvalasztasa tekintetetben ad "kedvezmenyt"? Padlola, de dulvan!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html