Csütörtökön az Európai Bíróság kimondta, hogy az áfa-levonást az adóhatóság a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt csak akkor tagadhatja meg, ha az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogot megalapozó ügylettel adócsalásban vesz részt. Az Európai Unió bírói testülete egyesített magyar ügyekben hozta ezt az ítéletet csütörtökön Luxembourgban.

A NAV pénteki közlése szerint, ha egy EU-tagállam nemzeti bíróságának kételyei vannak egy uniós jogszabály értelmezését vagy alkalmazandóságát illetően, tanácsot kérhet az Európai Bíróságtól. Ezt a jogértelmező állásfoglalást előzetes döntéshozatalnak nevezik. Ugyanakkor az előterjesztés alapjául szolgáló jogvitát végül a nemzeti bíróság döntésének kell lezárnia.

Ebben az esetben is ez történt, vagyis az Európai Bíróság a nemzeti bíróság által feltett kérdésre adott választ, és nem hozott döntést a konkrét ügyekben - tájékoztatott a NAV. Az adóhatóságnak csak a konkrét ügyeket lezáró jogerős magyar bírósági ítéletek ismeretében és birtokában áll módjában álláspontot kialakítani a témában - fogalmaznak.