Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az LMP a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság napokban hozott döntésére hivatkozva közleményben azt írta: a kapuvári húsüzem csődjében jelentős szerepet játszhatott, hogy a NAV jogtalanul állapított meg a cégnél több százmillió forintos adóhátralékot, és így az adóhatóság büntetése hozzájárult 300 ember elbocsátásához.

A Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtökön (május 21-én) jogerősen hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtökön a Nemzeti Adó-és Vámhivatalt (NAV), amely a jelenleg felszámolás alatt álló Kapuvári Hús Zrt.-nél több százmillió forintos adóhiányt állapított meg. Az bíróság határozatával szemben fellebbezésnek nincs helye.

Foltányi Árpád, a Kapuvári Hús Zrt. volt gazdasági igazgatója a döntést követően az MTI-nek elmondta, hogy a bíróság a határozattal nemcsak neki, hanem a gyár volt dolgozóinak is "erkölcsi elégtételt szolgáltatott", mert bizonyítást nyert, hogy törvényesen dolgoztak. Emellett reményét fejezte ki, hogy a dolgozók elmaradt, mintegy 100 millió forintos bére kormányzati segítséggel végre rendeződni fog.

Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivőjének tájékoztatása szerint a közigazgatási perben az első fokon eljárt adóhatóság a Kapuvári Hús Zrt. terhére 2011-re vonatkozóan visszamenőleg több mint 854 millió forint adóhiányt állapított meg (szja, áfa és eho), amely után 638 millió 745 ezer forint adóbírságot szabott ki 167 millió 542 ezer forint késedelmi pótlékkal és 500 ezer forint mulasztási bírsággal.

A NAV határozata szerint a Kapuvári Hús Zrt. és egyik beszerzési partnere között nem volt tényleges gazdasági tevékenység, a vállalat befizetései fiktívek voltak, a beszerzések közösségi beszerzésnek minősültek, így a Kapuvári Hús Zrt.-nek fizetendő áfája keletkezett. Emellett a NAV azt is megállapította, hogy bizonyos, egyéni vállalkozóval kötött ügyletek láncértékesítésnek minősültek. A NAV az egyéni vállalkozóval kötött beszerzéseket közösségen belüli beszerzésnek tekintette, ami miatt Magyarországon nem volt jogosult áfás számla kiállítására.

A Kapuvári Hús Zrt. fellebbezett az első fokú határozat ellen. A NAV másodfokon 652,4 millióra csökkentette a megállapított áfa-különbözetet, és 475 millióra mérsékelte a bírságot a 124,5 millió forintos késedelmi pótlék mellett, továbbá elrendelte az 500 ezer forintos mulasztási bírság törlését.

A másodfokú eljárás a korábbi megállapítást részben tisztázatlannak tartotta, mert nem volt bizonyítható, hogy a befogadott számlák hitelesek-e, vagy láncügyről volt szó. Álláspontjuk szerint a Kapuvári Hús Zrt. adólevonási joga a vizsgált számlák tekintetében nem tagadható meg, illetve közösségen belüli beszerzés jogcímén áfafizetés nem írható elő.

Az adóhatósági határozat ellen a Kapuvári Hús Zrt. fellebbezett, a határozat megváltoztatását, hatályon kívül helyezését, új vizsgálat lefolytatását, valamint az adóbírság és a késedelmi pótlék hatályon kívül helyezését kérte. A cég indoklása szerint a NAV a Kapuvári Hús Zrt. gazdasági tevékenységét meghatározó tényleges és releváns tényeket, körülményeket figyelmen kívül hagyta, olyan megállapításai voltak, amelyeket nem támasztott alá.

A Kapuvári Húz Zrt- utalt arra is, hogy a tévesen megállapított tényállásból téves jogkövetkeztetéseket állapított meg a felperes terhére és az adóhatóság jogalkalmazása is téves. A cég szerint az adóhatóság a felek közötti jogviszonyt nem valódi tartalma szerint minősítette, nem vizsgálta a vitatott jogügylet megkötésének körülményeit. Az adóhatóság sem bizonyítási sem indokolási kötelezettségének nem tett eleget.

A NAV a fentiek mellett a 2012. január 1 és október 3. közötti időszak bevallásait is megvizsgálta, és ezeknél - másodfokon - 57 milliós adóhiányt állapított meg, amely után 110 millió forint adóbírságot, 6,2 millió forint késedelmi pótlékot és 500 ezer forint mulasztási bírságot szabott ki. A Kapuvári Hús Zrt. ezzel a határozattal szemben is fellebbezett, a bíróság a kereseti kérelmeket egy eljárásban bírálta el.

A bíróság megítélése szerint nem volt bizonyított, hogy a Kapuvári Hús Zrt. és partnerei között nem jött létre gazdasági tevékenység, nem támasztották alá a fiktív árubeszerzés tényét és az egyéni vállalkozó, valamint a Kapuvári Hús Zrt. érdekeltségi körébe tartozó két kft. árubeszerzésére tett eltérő adóhatósági megállapításokat.

A bírósági döntés fényében az ellenzéki párt úgy véli, a kormány felelőssége, hogy az adóhatóság valódi okok és következmények nélkül büntethet meg és tehet tönkre vállalkozásokat.  Az LMP szerint az adóhatóságnak sokkal inkább a hálózatos áfacsalások felszámolásával kellene foglalkoznia, nem pedig magyar vállalkozások "alaptalan vegzálásával", miután az áfacsalások felszámolásával több százmilliárd forintot lehetne spórolni évente, ehhez azonban egy tisztességes, valódi lépésekre hajlandó NAV vezetésre lenne szükség.