A kabinet várhatóan már a jövő héten tárgyalja a 2016-os költségvetés első változatát, amelyet még a nyári szünet előtt el is akar fogadtatni az Országgyűléssel. A VS.hu úgy tudja, hogy a minisztériumok azt az utasítást kapták, hogy alapvetően az idei számokkal dolgozzanak. Ebből az következik, hogy érdemi változások nem várhatók, például az egészségügy gyökeres átalakításának jövőre sem látnak neki. Amit az elmúlt 4-5 évben kivontak a közszolgáltatásokból, azt jövőre sem pótolják.

A tervek szerint fokozatosan kivezetik a bankadót. Erre a kormány már ígéretet is tett abban a szerződésben, amelyet az Európai Fejlesztési és Beruházási Bankkal kötött az Erste Bank 15-15 százaléknyi részvénycsomagjának a megvételére. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a minap egy konferencián maga is lehetőséget látott a telekommunikációs cégekre kivetett különadók mérséklésére.

Úgy tűnik, januártól megvalósul az egykulcsos társasági adó is, méghozzá 10 százalékos mértékkel. Ez utóbbit egyébként már az idei költségvetési törvény szintén tartalmazza. Így jövőre várhatóan mintegy 60 milliárd forint marad a vállalkozásoknál. A különadók kivezetésének ütemezése még nem ismert. A pénzintézetek esetében például még a Bankszövetséggel is meg kell állapodnia a kormánynak, aminek a tétje évente mintegy 150 milliárd forint.

Jövőre további 14,5 milliárd forintot fordít a kormány a családi adókedvezményekre; ez már most is 240 milliárd forintot tesz ki. A kétgyermekesek örülhetnek: a gyermekenként eddig beszámított 10 ezer forint 2016-tól 12 ezer 500 forintra nő. A különböző lobbicsoportok, a húsosok vagy az építőipari cégek azonban hiába követelik a világ egyik legmagasabb, 27 százalékos áfakulcsának csökkentését, a kormány nem készül ilyen lépésre.