Alig száradt meg a tinta az igen terjedelmes 2012-es adótörvény-módosításokon, amelyek gondos áttanulmányozása még a szakértők számára sem egyszerű feladat, a két ünnep között máris újabb, nem elhanyagolható horderejű adótörvény-módosításokat fogadott el az Országgyűlés, mindezt rohamtempóban. Az újabb adómódosítások a befektetésialap-kezelőkről és kollektív befektetési szolgáltatókról szóló törvényben bújnak meg, más egyéb törvényeket érintő módosításokkal együtt, így ez a törvény sem más, mint egy salátatörvény - írja blogjában Kalocsai Zsolt, az RSM DTM elnök-vezérigazgatója.

Mi változik?

Az újabb adómódosítások közül kiemelkedik az általános forgalmi adót érintő nem elhanyagolható módosítás, amely szerint az áfa-visszaigénylések esetében a kiutalásra rendelkezésre álló határidő 2012. február 1-jétől fő szabály szerint 75 napra nő. A korábbi 30, illetve 45 napos kiutalási határidők bizonyos feltételek teljesítése esetében továbbra is fennállnak, ha az adózó az általános forgalmi adó áthárítására jogalapot teremtő minden ügylet - amelynek teljesítését tanúsító számla (számlák) alapján az adott adómegállapítási időszakban adólevonási jogát gyakorolja - számlá(k)ban feltüntetett ellenértékének adót is tartalmazó összegét a bevallás benyújtásának napjáig teljes mértékben megfizette, vagy tartozása egészében más módon megszűnt. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy minden egyes számla - amely esetében a visszaigénylés fennáll -, kiegyenlítésének meg kell történnie. Amennyiben akár egy számla esetében nem történt meg a kiegyenlítés, akkor a kiutalás fő szabálya vonatkozik a teljes visszaigényelt összegre, ami 75 nap.

A kiegyenlítéssel kapcsolatos feltétel fennállásáról az adózónak a bevallásban szükséges nyilatkozni, valótlan nyilatkozat esetében súlyos szankciókkal kell számolni, hiszen céges adózók esetében a mulasztási bírság a visszaigényelt adó összegének 5 százaléka, de legalább 500 ezer forint lesz.

További változás, hogy a bevallás beérkezésének napjától, de legkorábban az esedékességtől számított 30 napon belül a korábbi 500 ezer forintos kiutalási limit 1 millió forintra nő, ennek megfelelően az adózó az 1 millió forint alatti összegre 30 napon belül, e feletti kiutalások esetén pedig 45 napon belül számíthat, feltéve, hogy a fenti kiegyenlítésre vonatkozó új szabályok teljesülnek, illetve egy adóellenőrzés menete az adott időpontokat nem írja felül.

A módosítás háttere

Az Európai Unió Bírósága 2011. július 28-án kihirdetett ítélete szerint nem volt összhangban az európai uniós joggal a magyar áfaszabályozásnak az a része, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítést. Ennek megfelelően a korábbi magyar szabályozás még 2011-ben módosításra került, ami becslések szerint 260 milliárd forinttal terhelte meg a 2011-es költségvetést. A korábbi szabállyal ellentétben így lehetőség nyílt a ki nem fizetett számlák áfatartalmának visszaigénylésére, ami - ismerve a külföldi és magyar tapasztalatokat - jelentős visszaélésekre ad lehetőséget, bár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelten ellenőrzi a visszaigényléseket. Ennek tükrében születhetett meg az új szabály, bár kétségtelen, hogy adószakmai szemszögből az eddigi szabályozás is lehetővé tette a korábbi kiutalási határidők kitolását.

A 2012. február 1-jétől hatályba lépő új szabály több időt biztosít az adóellenőrzésre, így egy jogszerű visszaigénylés esetében, amennyiben a NAV az ellenőrzést a korábbi 45 napon túl zárta, és kifogással nem élt, az új szabály értelmében csak 75 nap elteltével jár majd az adózónak kamat. Ennél sokkal húsbavágóbb lesz, hogy a jogszerűen működő vállalkozások - akár a fordított adózás alá eső, már halál közeli állapotban lévő építőipar, vagy éppen az exportra termelő vállalkozások esetében - minden egyes beszerzés vonatkozásában az adott bevallási időszakban a számlák kiegyenlítését igazolni kell, ellenkező esetben az áfatartalmat 30, illetve 45 nappal hosszabb ideig kell majd finanszírozniuk. A jogszerűen működő vállalkozások részére, ismerve a gazdasági helyzetet, ez egy újabb pofon, ugyanakkor a szigorítás a feketegazdaság tekintetében indokolt lehet. Összességében a szabályozás a költségvetés részére finanszírozási szempontból lehet kedvező 2012-ben, bár összességében jelentős hatással nem járhat. Ami viszont nem elhanyagolható költségvetési szempontból, az a 2012. harmadik negyedéves áfa-visszaigénylés hatása, hiszen a kifizetések a 75 napos határidő figyelembe vételével már 2013-ra tolódhatnak.

EU-konform?

Az új szabályozás álláspontunk szerint összhangban áll az európai uniós joggal, hiszen a visszaigényelhető adó vonatkozásában rögzített határidőt állapít meg a visszaigénylés vonatkozásában, továbbá az adó visszaigénylése független a kiegyenlítés tényétől. Az Európai Bíróság korábbi állásfoglalása szerint nem volt összhangban az EU Áfa Irányelv 183. cikkelyével az a magyar szabályozás, hogy csak a ténylegesen kiegyenlített általános forgalmi adó esetében élhettek az adóalanyok a visszaigénylés lehetőségével. A jelenlegi szabályozás lehetőséget biztosít a ki nem egyenlített adó visszaigénylésére, azonban annak határidejét módosítja, amire egyébként más uniós országok esetében is van példa - hívja fel a figyelmet Kalocsai Zsolt.