Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
Előfizetés
Napilap
2012. február 20., hétfő 14:45   MTI

Államkötvényben fizetné az állam a visszajáró adót

A költségvetési bizottság tárgysorozatba vette, és általános vitára alkalmasnak minősítette Rogán Antal (Fidesz) javaslatát a különadó törvény módosítására, amely szerint a vissza járó adót állampapírban utalhatná az állam a cégeknek.

A testület a jobbikos képviselők tartózkodása mellett, a többiek támogatásával hozta meg a döntést hétfői ülésén.
Rogán Antal - Boldvai László (MSZP) kérdésére válaszólva - elmondta, hogy a Magyar Bankszövetség egyet ért a javaslattal.

A bizottság - négy szocialista igennel, a jobbikos képviselők tartózkodásával, és a többi képviselő nem szavazatával - elutasította Veres János és Szekeres Imre (MSZP) javaslatait a fiskális paktum preambulumának módosítására. Ezek közé tartozott az, hogy az adóharmonizáció mellé az adóalap harmonizációt is bevette volna azok közé a kivételek közé, amelyek nem hoznak létre új kötelezettségeket az országnak.

Ódor Bálint, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára azzal indokolta a kormány nemleges álláspontját, hogy a társasági adóalap harmonizáció része az adóharmonizációnak.

Veres János véleménye szerint Írország nem támogatja az adóharmonizációt, de az adóalap harmonizációhoz hozzájárul. Ódor Bálint ehhez hozzáfűzte: az adóharmonizációt Magyarország sem támogatja.
Schiffer András (LMP) a gazdasági stabilitásról szóló sarkalatos törvényből javasolta kivenni az egykulcsos adóról szóló szabályt. A javaslatot a szocialista és jobbikos képviselők is támogatták, de a kormánypárti többség elutasította.

Hozzászólok
Blama, 2012. február 21., kedd 14:21

@csocso: Kár, kár, kár, kár, hogy nem érti: a Kétharmad csak magáért van ( s ezt értse, ahogy kell ).

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
csocso, 2012. február 21., kedd 13:58

@Blama: Az 1/122-ed kiért dolgozik.
Vagy csak károg?

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Blama, 2012. február 21., kedd 13:39

@melos: Na de miért?

A Kétharmad magáért is dolgozik!

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
melos, 2012. február 21., kedd 13:19

@braunsim: Jó, oké értem. Mérlegcsinosító, tőkemegfelelési mutató javító eszköz az állampapírok követel oldali elhelyezése.

De a paranoia ettől még megvan. :-)

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Blama, 2012. február 21., kedd 13:09

@rovancs: Erről van szó, s a törvényben már volt ilyen rendelkezés.

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Mind a 43 hozzászólás itt...
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
hirdetés


Napi blog
  • Nagyanyáink korában az azonos neműek házastársi kapcsolata fel sem merülhetett volna, sokak számára ennek legalizálása ma is a világ erkölcsi romlásának szimbóluma. Közben a tradicionális család gazdasági egység jellege eltűnőben van.
    A korábban is létező, de alig elterjedt egészségbiztosítás teljesen elszámolható, illetve a munkavállaló által cafeteria-juttatásként kérhető lehetőséggé vált. De mi is van a csomagokban? Nem egészen az, amit szeretnénk.
    Valami megváltozott Amerikában. Az emberek elhitték, hogy vége a válságnak és innovációra költik a zsebpénzüket. Tavaly majdnem 1 millió dollárt sikerült összegyűjteni a TikTok+LunaTik Multi-Touch Watch Kits projektjének.
    Mostanában az egyik leggyakoribb beszédtéma a válság. Mi váltotta ki? Milyen hatása van? Kik a felelősek a válság kirobbanásáért? De leginkább az foglalkoztat mindenkit, hogy meddig tart, és mi lesz utána.

Megy a pénz a párnacihába

A görögök 700 millió eurót vettek ki a bankokból.

Eléghet a magyar devizatartalék?

A következő években a devizaadósság megújítása problémás lehet elemzők szerint. Külföldi alapkezelők...

Borúsabbá váltak Magyarország kilátásai

Lehet, hogy lefelé kell módosítani az idei prognózisokat - igaz, az sem kizárt, hogy a végleges adat...

Rászoktak a drogra a piacok

Egyre több befektető gondolja úgy, hogy a növekedéséhez további fiskális élénkítésre lenne szükség, megszorítások...

Változik az adózás rendje

Bizonyos adóadatokhoz az NFÜ is hozzáférhet, változnak a kézbesítési szabályok is.
Árfolyamok
       
Partnereink

Mellékletek