2015 január elsejétől egyes szolgáltatás-nyújtások vonatkozásában a teljesítésihely-szabály meg fog változni - ismertette az InfoRádióban az RSM-DTM szakértője. A módosítások három szolgáltatási kört érintenek: a telekommunikációs, rádiós- és audiovizuális médiaszolgáltatások, illetve az elektronikusan nyújtott szolgáltatások körét.

"A korábbi szabályok szerint amennyiben egy EU-ban letelepedett cég egy EU-s állampolgár számára nyújtott ilyen szolgáltatást, akkor a teljesítés helye, illetve ezzel együtt az áfafizetés is ott keletkezett, ahol a szolgáltatást nyújtó letelepedett. Ez a szabály fog megváltozni 2015 január elsejétől. Innentől kezdve ez a teljesítési szabály megfordul, tehát ahol igénybe veszik a főszolgáltatást, ott lesz az áfa-fizetési kötelezettség" - ismertette Hegedűs Sándor.

"Praktikusan ez azt jelenti, hogy eddig jellemzően ezek az EU-ban ilyen szolgáltatásra specializálódott vállalkozások igyekeztek olyan országokból nyújtani a szolgáltatásaikat, ahol alacsony volt az áfakulcs, illetve ennek következtében az áfa-bevételek is azokhoz az országokhoz jutottak el, ahol ezek a szolgáltatást nyújtók letelepedtek. Most ez meg fog fordulni és nem a származási ország, hanem a rendeltetési hely fog számítani, tehát ahová az adott fogyasztás kapcsolódik" - magyarázta a szakértő.

Arra a kérdésre, hogy miután a magyar áfakulcs 27 százalékos, ez jelent-e drágulást a hazai felhasználók számára, úgy reflektált, hogy elméletileg két lehetőség van.

"Az egyik az lenne, hogy drágulás következik, például ha egy luxemburgi céget tekintünk, amely eddig 15 százalék áfával tudott bizonyos szolgáltatásokat számlázni, most 27-el fog. A másik elméleti lehetőség az, hogy az illető cégnek csökken a kapcsolódó árrése" - mutatott rá az adószakértő.

Hegedűs Sándor szerint inkább az első megoldás fog érvényesülni, tehát egyes szolgáltatások meg fognak drágulni Magyarországon.

Az adószakértő elméletileg nem tartja kizártnak, hogy ki lehet majd játszani ezeket a szabályokat. Szerinte különösen az online, elektronikusan és egyéb módon igénybe vett szolgáltatások esetében sokszor van lehetőség arra, hogy adott esetben megkerüljék a rendszert, például úgy, hogy más számlázási címet adnak meg.

"De ez nem egyszerű dolog, így csak azok fogják megpróbálni kijátszani a szabályokat, akik azért jelentős műveltséggel rendelkeznek ezen a területen. Azt gondolom, hogy az átlagos fogyasztó számára ez nem fog megvalósulni" - fűzte hozzá Hegedűs Sándor.

Az adószakértő úgy vélte, hogy amennyiben az egyes vállalkozások jogkövető magatartást fognak követni mind az EU-ban, mind Magyarországon, akkor valamennyi költségvetési bevétel-növekedés származhat az új uniós áfa-szabályozásból.

"Magyarország ugyanis inkább az ilyen szolgáltatások igénybe vevőjének tekinthető, mintsem hogy a magyar vállalkozások ilyen volumenben nyújtanának szolgáltatást az Európai Unió más tagállamaiban lévő állampolgárok számára" - mutatott rá az adószakértő.