Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tarifa maradt, minden más drágult

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az idén is közzétette a gépjárművek hivatali, üzleti célú használatával kapcsolatos költségelszámolásról szóló útmutatót. A dokumentum teljes terjedelmében itt olvasható (pdf-formátumban).

A szabályok nem módosultak, azaz annak ellenére változatlan évek óta a kilométerenként 9 forintos tarifa (ez egyaránt vonatkozik az ún. normaköltségre valamint a munkába járás költségtérítésére), illetve az üzemanyag-megtakarítás címén havonta kifizethető összeg 100 ezer forintos plafonja, hogy a járműhasználathoz kapcsolódó árucikkek és szolgáltatások ára több esetben is tempós növekedést mutatott. A személyszállító járművek üzemeltetése kiadáscsoportban 2010 óta évi tíz százalék feletti árnövekedést mért a KSH, főként az üzemanyagok drágulásának betudhatóan, az alkatrészárak egyszámjegyű emelkedése mellett. Nem lett olcsóbb a járműjavítás és -karbantartás sem, ám az elmúlt esztendőkben itt is csak mérsékelt, évi pár százalékos áremelkedés volt tetten érhető.

Örülhetünk, ha nem csökken?

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter épp egy éve közölte egy képviselői kérdésre reagálva, hogy nincs mód 9 forintos limit emelésére. Garai István Levente szocialista képviselő 30-35 forintos javaslatát a tárcavezető túl gálánsnak minősítette, hiszen az a munkába járás teljes üzemanyag-költségére fedezetet teremtene. (Hétliteres fogyasztással és a jelenlegi, 432 forintos benzinárral számolva a kilométerenkénti üzemanyagköltség 30 forintra jön ki. Ezt a fogyasztás egyliteres változása 4,3 forinttal módosítja. A szerk.)

Matolcsy szerint az emelés azért sem támogatható, mert az nagy valószínűséggel növelné a személygépkocsi használatot a munkába járásban, ennek kárvallottja pedig értelemszerűen a közösségi közlekedés lenne. A miniszter arra is kitért, hogy nem csak az emelés miatt lobbiznak nála, "hanem igen erős a nyomás az ellenzők részéről is", akik a közösségi közlekedés fejlődését féltik. Bár sem az emelés, sem az eltörlés nem volt napirenden, Matolcsy szavai szerint az nem zárható ki, hogy az adórendszer átalakítása során a munkáltató által adható támogatás kérdése is napirendre kerül. Ez eddig nem történt meg és a NAV-nak sincs tudomása arról, hogy a közeljövőben várható-e módosítás. Az adóhatóság arról tájékoztatta lapunkat, hogy a személygépkocsik 9 forintos normaköltsége 2006, a százezer forintos üzemanyag-megtakarítási plafon pedig 2010 óta van érvényben.

Nagyot vágtak volna a zöldek

A Levegő Munkacsoport 2006-ban kelt költségvetési javaslatai között szerepelt a 9 forintos normaköltség eltörlése, valamint a fogyasztási norma 5 liter/100 km-ben történő maximálása is. Álláspontjuk szerint a fogyasztási norma leszállítása az energiatakarékosságot és a társadalmi igazságosságot szolgálná, továbbá a személygépkocsi-használók messze nem fizetik meg az általuk okozott költségeket, és ez épp a normaköltség eltörlése ellensúlyozná. "Egyébként is abszurd, hogy míg állam az egyik oldalon üzemanyagadókkal, gépjárműadóval, regisztrációs adóval igyekszik megtéríttetni a személygépkocsi-használat által előidézett költségeket, addig a másik oldalon a "normaköltség" kifizetésének lehetőségével támogatja ezt a tevékenységet" - fogalmazott a dokumentum.

Nincs norma a hibridre

Visszatérve a részletes szabályokhoz, az üzemanyag-felhasználás költségét az útnyilvántartásban szereplő üzleti (hivatalos) célból megtett kilométerek alapján a kormányrendeletben meghatározott fogyasztási normák figyelembevételével lehet elszámolni.  A kormányrendelet (60/1992. (IV. 1.)) - amely legutóbb 2010 január 1-jével változott - egyrészt gépkocsitípusonként, másrészt a gépkocsi motorjának lökettérfogata szerint határozza meg a fogyasztási normát, az alábbi táblázat szerint. A magánszemély választhat a kétféle fogyasztási norma közül, de egy negyedéven belül vagy az egyik, vagy a másik mértéket lehet alkalmazni, a kétféle fogyasztási normát vegyesen nem.

Fogyasztási normák
Hengerűrt. (cm3)BenzinGázolaj
>10007,65,7
1001-15008,65,7
1501-20009,56,7
2001-300011,47,6
3000<13,39,5
Forrás: kormányrendelet

Az autógázzal közlekedőknél a normát a fenti táblázat, valamint cseppfolyós propán-bután gázüzem (LPG) esetén 1,2 (liter/liter) értékű, földgáz (CNG, LNG) üzem esetén pedig 0,8 (Nm3/liter) értékű módosító tényező szorzataként kell megállapítani. Abban az esetben, ha egy jármű üzemanyag-fogyasztási normája nem állapítható meg - például egy hibrid vagy elektromos gépjármű esetében - a 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, akkor az említett § (2) bekezdése a következő szabályt írja elő:
"(2) Az 1. mellékletben fel nem tüntetett típusú, valamint az 1/A. melléklet alapján meg nem határozható alapnormájú, illetőleg a rendeletben meghatározottaktól eltérő fajtájú üzemanyaggal üzemelő gépjárművek esetében az alapnorma értékét a gyártó vagy
a) a gyártó adatai, vagy
b) az üzemanyag-fogyasztás mérése
alapján műszaki szakértő állapíthatja meg."

Az üzemanyag áraként vagy az adóhatóság által közzétett ár, vagy a számlák szerinti üzemanyagár vehető figyelembe a költségelszámolás során, de negyedéven belül ebben az esetben is csak egyféle módszer alkalmazható. (Az adóhatóság által közzétett üzemanyagárakat itt találja.)

A költségelszámolás tekintetében alapvető különbség van aszerint, hogy a magánszemély saját tulajdonában lévő járműről van-e szó, vagy sem.

Saját tulajdonú jármű hivatali használata


Az szja-törvény alkalmazásában saját tulajdonban lévő személygépkocsinak minősül a zárt végű lízingbe vett, valamint a házastárs tulajdonában lévő vagy az általa zárt végű lízingbe vett jármű is. Ebből az is következik, hogy a szülőtől, élettárstól, stb. kölcsönvett autóra más elszámolási szabályok vonatkoznak.

A tulajdonjogot kötelező gépjármű felelősségbiztosítás befizetését igazoló szelvénnyel kell igazolni, amelyet az adó megállapításához való jog elévüléséig meg kell őrizni.

A magánszemély alapvetően kétféle formában kaphat költségtérítést: útnyilvántartás alapján (a ténylegesen megtett utak figyelembevételével vagy átalány alapján), valamint kiküldetési rendelvény alapján.

Az útnyilvántartás alapján kifizetett költségtérítés adóköteles bevételnek számít, amellyel szemben a felmerült költségek az üzleti (hivatali) utakra (futásteljesítmény) elszámolhatók.

Ez a költségelszámolás történhet

  • a fogyasztási norma és az adóhatóság által közzétett üzemanyagár, illetve a számlákkal igazolt üzemanyag-vásárlás alapján, továbbá a számlával (bizonylattal) igazolt fenntartási, javítási és felújítási költségek számolhatók el a hivatali célú használat arányában, vagy
  • személygépkocsi esetében 9 forint/km normaköltség és az üzemanyagköltség alapján.

A magánszemély választhat a kétféle módszer között, választása azonban egész évre és valamennyi általa használt személygépjárműre vonatkozik. Abban az esetben, ha a magánszemély a saját tulajdonban lévő személygépkocsi hivatali
(üzleti) célú használatára tekintettel útnyilvántartás alapján költséget számol el, akkor számolnia kell azzal is, hogy a költségelszámolás miatt cégautóadó fizetésére kötelezett.

A kiküldetési rendelvény esetében fontos, hogy nem csak a munkaviszonyra tekintettel állítható ki kiküldetési rendelvény, hanem más jogviszonyok (pl. megbízás, tagi, vezető tisztségviselői, választott tisztségviselői jogviszony stb.) alapján is. Alkalmazható a kiküldetési rendelvény akkor is, ha a magánszemély a tevékenységért juttatásban nem részesül, azt közérdekű munka keretében végzi, csak járműhasználattal kapcsolatos költségeinek a megtérítését kéri.

Amennyiben a térítés mértéke nem több a jogszabály szerint igazolás nélkül elszámolható mértéknél (vagyis a hivatalos célra megtett kilométerekre a kormányrendeletben meghatározott üzemanyag-fogyasztási norma alapján a NAV által közzétett üzemanyagárral számított üzemanyagköltség és a kilométerenkénti 9 forint összegénél), akkor azt nem kell bevételként figyelembe vennie a magánszemélynek.

Ha ennél magasabb a térítés, akkor a teljes összeg adóköteles bevételnek minősül.

A költségelszámolást illetően ekkor a magánszemélynek választási lehetősége van. Vagy az igazolás nélkül elszámolható összeget veszi figyelembe költségként, és a térítés fennmaradó része után fizet az adott jogviszonyra tekintettel adót, vagy a felmerült költségeket a hivatali célból megtett utakra a hivatali és a magáncélból megtett utak arányában számolja el igazolás (számla, más bizonylatok) alapján.

Ez utóbbi választás azt is jelenti a gyakorlatban, hogy a öltségelszámolásra tekintettel - a személygépkocsi tulajdonosának, illetve akkor is, ha annak pénzügyi lízingbevevője a magánszemély - cégautóadót kell fizetni.

Amennyiben a magánszemély saját tulajdonú tehergépjárművét használja a kifizető érdekében, akkor költségei megtéríthetők útnyilvántartás vagy kiküldetési rendelvény alapján. Lényeges különbség azonban, hogy a 9 forint személygépkocsi-normaköltség, illetve a kiküldetési rendelvény alapján igazolás nélkül elszámolható költségek szabálya tehergépjárművek esetében nem alkalmazható.

Nem saját tulajdonban lévő jármű hivatali használata


Abban az esetben, ha a magánszemély nem a saját tulajdonában lévő, kizárólag üzemi célt szolgáló járművet használ hivatali, üzleti célra, akkor elszámolható

  • az igazolt bérleti, vagy lízingdíj (ez alól kivétel a személygépkocsi bérleti vagy lízingdíja);
  • az útnyilvántartás alapján a norma szerinti üzemanyag mennyiség számla alapján, vagy a NAV által közzétett üzemanyagár alapulvételével megállapított üzemanyagköltség;
  • számla szerinti egyéb költség, amennyiben az a szerződés alapján a magánszemélyt terheli.

Fontos, hogy nem saját tulajdonban lévő személygépkocsi hivatali, üzleti célú használata esetén a személygépkocsi bérleti vagy lízing díja címén a költségként figyelembe vehető összeg több személygépkocsi esetén sem haladhatja meg a bevétel 1 százalékát, egyébként ilyen címen a magánszemély költséget nem számolhat el.

A nem saját tulajdonú személygépkocsi üzemi célú használata esetén útnyilvántartás alapján elszámolható az üzemi használatra eső - a norma szerinti üzemanyag mennyiség figyelembevételével számla, vagy a NAV által közzétett üzemanyagár alapulvételével megállapított üzemanyagköltség, valamint - a számla szerinti egyéb költség, amennyiben az a szerződés alapján a magánszemélyt terheli.

Fontos, hogy amennyiben a személygépkocsi nem saját tulajdonban van, akkor a hivatali, üzleti célú használatra tekintettel a kiküldetési rendelvényhez kapcsolódó kedvező szabály nem alkalmazható.

A munkába járás költségtérítése


A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II.26) kormányrendelet 2. § a) pontjában meghatározott esetekben a munkáltató a munkavállaló munkába járásával kapcsolatos költségeit megtérítheti, illetve bizonyos esetekben köteles azt megtéríteni.

Nem tartozik az adóalapba "azaz gyakorlatilag adómentesen adható" a költségtérítés, ha annak összege nem haladja meg a munkában töltött napokra a munkahely és a lakóhely között közforgalmi úton mért oda-vissza távolság figyelembe vételével kilométerenként a 9 forintot. Ez az összeg nem tévesztendő össze az általános személygépkocsi normaköltséggel, mivel a munkába járás költségtérítése mellett további költségek (például a benzinköltség) nem számolhatóak el. Ez egyben azt jelenti, hogy a költségtérítés kilométerenként 9 forintot meghaladó része a magánszemély munkaviszonyból származó jövedelmének minősül.

A munkáltató a kilométerenkénti 9 forint költségtérítést abban az esetben köteles biztosítani, ha

  • a munkavállaló állandó vagy ideiglenes lakóhelye és munkahelye között nincs közösségi közlekedés;
  • a munkavállaló munkarendje miatt nem vagy csak hosszú várakozással tudja
  • igénybe venni a közösségi közlekedést (hosszú várakozásnak az az időtartam számít, amely a munkavállaló személyi, családi vagy egyéb körülményeire tekintettel aránytalanul hosszú, és amely az út megtételéhez szükséges időt meghaladja);
  • a munkavállaló mozgáskorlátozottsága miatt nem képes közösségi közlekedési járművet igénybe venni.

E térítés annak is adható, akinek nincs saját tulajdonban lévő személygépkocsija.

A mozgáskorlátozott munkavállaló esetén a munkába járásra tekintettel akkor is fizethető a kilométerenkénti 9 forint költségtérítés, ha a munkába járás a közigazgatási határon belülről történik. Ha a magánszemély munkába járásra tekintettel kap költségtérítést, akkor emiatt nem fizet cégautóadót.