Az Adótanácsadók Egyesülete, mely 25 éve az adótanácsadók és könyvvitellel foglalkozók érdekképviseletét látja el, visszautasítja azt az általánosító vádat, miszerint az adószakértők, könyvelők és könyvvizsgálók összessége vagy többsége az adócsalások aktív és tudatos részesei, így az ő ellenőrzésük egy csapásra megoldaná az adócsalás problémáját. Az elmúlt hetekben ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselőinek nyilatkozataiból erre lehetett következtetni, mely helyzet megoldásaként az adótanácsadókat, adószakértőket, könyvelőket ellenőrző új hatóság felállítását szorgalmazták - olvasható az egyesület közleményében.

A szervezet nem ért egyet a feltételezéssel és azzal, hogy az érintettek megkérdezése nélkül egy újabb bürokratikus szervezetet erőltessenek a szakmára, de évek óta szorgalmazza a munkájukat tisztességesen végző szakemberek érdekében a szektor szabályozását.

Az egyesület javaslatának lényege, hogy minősüljön az adótanácsadói és könyvelői szolgáltatás közszolgáltatást segítő tevékenységnek, legyen engedélyhez kötött. A jogosultságot legyen kötelező feltüntetni a bevallásokon, és nem csak mérlegeken, és ennek érvényességét az adóhatóság ellenőrizze is. Így a vállalkozások csak jogosultsággal rendelkező szakemberekkel állhatnának szerződéses viszonyban. A szabályozás fontos része lenne a képzés ellenőrzése mellett a szakma szolgáltatási díjszabásának jogszabályi meghatározása is.

Az Adótanácsadók Egyesülete javasolja, hogy az illetékes tárca és a szakmai szervezetek együtt dolgozzák ki a könyvelői és adótanácsadói szolgáltatások egységes feltételrendszerét, melyben gondot fordítanak a könyvviteli- bérügyviteli és adótanácsadói munka komplexitására. Megfontolásra javasolja az egyesület azt is, hogy meghatározott nagyságú adótömeg felett csak adótanácsadói, adószakértői, okleveles adószakértői együttműködéssel készíthessen a vállalkozás adóbevallást, biztosítva ezzel az adóbevételek jobb befizetését.

A szervezet csak olyan szabályozással ért egyet, amely a könyvelőket és az adótanácsadókat a minőséget és továbbképzést biztosító szakmai szervezetek felé tereli. Hiszen csak az ilyen szervezetek tudják tagjaiknak biztosítani, hogy azok naprakészen és megbízhatóan, a jogszabályoknak megfelelően végezzék a munkájukat, és ezzel is elősegítsék a feketegazdaság visszaszorítását. Ugyanakkor óva intenek minden további adminisztrációs terhet okozó intézmény bevezetésétől, hiszen ennek költségeit a könyvelők, adótanácsadók és áttételesen a vállalkozó ügyfeleik fogják viselni.

Továbbá meggyőződésük, hogy az NGM által javasolt hatóságtól azonban nem lehet adóbevétel-növekedést várni, hiszen lényegéből következően csak azokat az adótanácsadással, könyveléssel foglalkozó szolgáltatókat tudná vizsgálni, akik már jelenleg is a törvényeknek megfelelően működnek. A nem legálisan praktizáló "adótanácsadók, könyvelők" vizsgálatára vagy megfékezésére azonban ez nem lenne megoldás, hiszen éppen őket nem lehet tetten érni ezzel.

A szervezet sajnálattal vette tudomásul azt is, hogy sem a két héttel ezelőtti, sem a néhány napja megismételt együttgondolkodásra tett írásos kezdeményezésükre nem reagált a minisztérium, annak ellenére, hogy nyilvánosan állították, hogy a szakmai szervezetek bevonásával készítik el javaslatot. Ennek ellenére még mindig reméljük, hogy meghallgatják javaslataikat és más szakmai szervezetek véleményét is, és csak ezután fognak az új intézmény hátterét biztosító jogszabály szövegezéshez. Így nem csak a már kész jogszabály véleményezésre lesz néhány órányi, érdeminek semmi esetre sem mondható lehetősége az érintetteknek - írták.