A NAV idén július elejétől augusztus végéig tartotta nyári ellenőrzéssorozatát az országban. A fő célpontok a turisták által kedvelt üdülőhelyek, vendéglátóhelyek, strandok, nyári fesztiválok, szabadtéri rendezvények voltak, de a rendezvényszervezőknél is számíthattak az ellenőrökre. Kiemelt figyelmet kaptak még Budapesten és Balaton környéki szállásadók is.

Összességében elmondható, hogy az országszerte végzett mintegy 7600 ellenőrzést végeztek, nyugtahiány vagy feketefoglalkoztatás miatt majdnem 50 üzletet kellett 12 napra bezárni, és 8 esetben kellett üzletbezárást helyettesítő bírságot kiszabni. Ezen kívül mintegy 300 millió forintnyi bírságot is kiszabtak.

A NAV jellemzően azoknál "kopogtatott", ahol az előzetes elemzések alapján vélhetően valami nem volt rendben. A piacokon, vásárokon pedig a helyszíni tapasztalatok alapján választották ki a revizorok, kiket kell ellenőrizni. Azokat az adózókat pedig, akik korábban már hibáztak, azaz nem adtak nyugtát vagy számlát, újra ellenőrzésre jelölte a "rendszer". A célzott kiválasztásnak köszönhetően minden harmadik esetben találtak jogsértést a NAV munkatársai - olvasható a hatóság közleményében.

Ismeretlen arcok - jó időzítés

A NAV szakemberei többek között azt vizsgálták, hogy a kereskedők, szolgáltatók adtak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használták-e, a vállalkozások bejelenték-e alkalmazottaikat és a kereskedők számot tudtak-e adni áruik eredetéről.

A korábbiakhoz képest továbbra is arra utalnak a szokatlan időben - késő délután, éjszaka, hétvégén - végzett ellenőrzések, hogy ezekben az időszakokban jóval gyengébb a nyugta- és számlaadás fegyelme. Pozitív eredményt mutatnak viszont azok az ellenőrzések, amelyek a Forma 1-es pálya belső területeire kitelepülő vállalkozásokat vizsgálták, kiderült ugyanis, hogy ezeknek az adózóknak a többsége az előírásoknak megfelelően működik.

Trükközött is a NAV: a Balaton-parti megyékben az igazgatóságok ezúttal revizorokat cseréltek, hogy az ismeretlen arcok nagyobb eredménnyel szűrjék ki a törvényszegőket.