A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

− A magyar kormány a jelek szerint inkább a bevételek maximalizálásának eszközeként tekint az adózásra, miközben az adópolitika − tehát az adózásnak mint gazdaságpolitikai eszköznek a használata − mintha háttérbe szorulna. Ez mennyiben tekinthető globális trendnek?
− Az évek óta tartó globális recesszió és tőkepiaci bizonytalanság miatt nagyobb most a nyomás a kormányokon, mint korábban valaha. A világon mindenfelé elképesztő költségvetési deficitek halmozódtak fel, ezért az adóhatóságoknak különösen fontos biztosítaniuk, hogy az összes potenciális bevétel befolyjon és ezzel újra elérhető legyen a költségvetési egyensúly. Az utóbbi néhány évben − éppen a recesszió hatására − a nagyvállalatok nyeresége csökkent, ezért ez a bevételi csatorna kiszáradt; kormányzati szempontból a vállalatok egyébként sem jelentenek valóban kiszámítható bevételi forrást. Ráadásul a globalizáció következtében a vállalatok oda mennek, ahova akarnak, ami korlátozza a vállalkozásokra kivetett adók emelését. A fejlett világban szinte az összes ország 24-25 százalék körüli adórátát vezetett be − ha jól tudom, Magyarországon alacsonyabb, 19 százalékos, illetve 500 millió forint nyereségességig 10 százalékos a kulcs, ami meglehetősen versenyképes −, és innentől kezdve a globális vállalatok választanak, hol ruházzanak be. A kormányok szerepe, hogy vonzónak állítsák be az országokat, mivel az tőkét hoz: a fogyasztáson keresztül áfát, a foglalkoztatottakon keresztül személyi jövedelemadót. Ezenkívül a munkanélküliség is megugrott, tehát a személyi jövedelemadó potenciális mértéke is visszaesett, a munkát terhelő adók pedig visszavetik a foglalkoztatottságot, ezért azokat minimalizálni kellene. Ezért a globális trend valójában meglehetősen egyszerű: az adóhivatalok szigorúbbak lettek, a kormányok pedig az állandó és megbízható bevételt hozó közvetett adókat, elsősorban az általános forgalmi adót emelik.

− Sokan kritizálják az áfát, mondván, az regresszív, hiszen inkább azoknak jelent terhet, akik jövedelmének nagyobb részét teszi ki a fogyasztás, és még inflációs hatásai is vannak. Mik az előnyei?
− Az áfa egyértelműen kiszámítható bevételforrás az államok számára, ezért nem meglepő, hogy az utóbbi időben jelentősen megnőtt az áfakulcsot emelő országok száma. A lakosság esetében növeli a megtakarítási hajlandóságot és a vállalkozások is kedvezőnek találják, mivel a belső tranzakciókat nem terheli. Ebből a szempontból érdekes egyébként, hogy a fejlett országok közül egyedül az Egyesült Államokban nincs szövetségi szintű áfa, talán a novemberi választások után fel is merülhet a bevezetése. Ha egy ország versenyképes akar maradni, akkor a munka és a vállalatok helyett érdemesebb a fogyasztást adóztatni. Magyarországon különösen nagy probléma, hogy túl nagyok a munkát terhelő járulékok, ezért a kis- és középvállalkozások gyakran úgy érzik, hogy a fekete- vagy szürkegazdaságba kényszerülnek.

− Itthon nagy vita folyik az egykulcsos személyi jövedelemadóról, a kritikusok szerint túl nagy bevételről mond le ezzel az állam. A vállalatok és háztartások szempontjából kedvező az egykulcsos szja?
− Az adórendszer progresszív vagy regresszív mivoltával kapcsolatban minden országban más konszenzus alakult ki. Én magam nem jutottam döntésre. A személyi jövedelemadónál fontos vigyázni arra, hogy a képzett munkaerő az adott országban maradjon. Nálunk Kanadában például néhányan inkább az Egyesült Államokba költöznek, mivel ott alacsonyabbak az adók. Fontos tehát, hogy versenyképes legyen az adórendszer és ne üldözze el a legtehetségesebbeket más országokba. Ezenkívül fontos, hogy ezt kiegészítse egy olyan megközelítés, amely arra ösztönzi a cégeket, hogy az adott országban telepedjenek le; amikor a vállalatok ezt mérlegelik, számos szempontot vesznek figyelembe, többek között az infrastruktúrát, a béreket, a szabályozást, de az adórendszert is.

− Az Egyesült Államokban heves vita bontakozott ki arról, miért olyan alacsony a tőkejövedelem-adó kulcsa. Ön szerint melyek a pro és kontra érvek?
− A tőkejövedelmek adóztatása rendkívül vitatott dolog ma mindenfelé, az USA-ban például a közelmúltban merült fel egy rendkívül gazdag politikus 15 százalék alatti effektív adókulcsa miatt a tőkejövedelmek szigorúbb adóztatása. Ezzel kapcsolatban két iskola van: az egyik szerint ha alacsonyan tartják ezt a kulcsot, akkor a nagyobb jövedelemmel rendelkezők többet fordítanak beruházásokra, ami értelemszerűen kedvező a növekedésnek. Mások szerint viszont nem jó, ha túl nagy tőke halmozódik fel kevesek kezén, és a szigorúbb tőkejövedelem-adóval jelentősen lehetne növelni az állami bevételeket. A vita kimenete egy hosszas politikai folyamat eredménye lesz.

− Van bármi értelme bevezetni a pénzügyi tranzakciós adót anélkül, hogy az globális lenne?
− Most csináltunk egy tanulmányt, amelyből kiderült, hogy még az Európai Unión belül is több országban nagy az ellenkezés a pénzügyi tranzakciós adókkal szemben. A tapasztalat eddig egyértelműen az, hogy ha valahol bevezetik ezt az adót, akkor a pénzügyi szolgáltatások egyszerűen máshova vándorolnak. Azt mondjuk nehéz megállapítani, hogy ha egy eurózónához hasonlóan nagy területen vezetik be, akkor is olyan katasztrofális lenne a hatása, mint korábban például Svédországban − a kontinens pénzügyi szektora viszont biztosan versenyhátrányba kerülne. Az USA, a Közel-Kelet vagy a Távol-Kelet pénzügyi központjai pedig el fogják utasítani az adó globális kiterjesztését, mivel saját versenyképességük elvesztésétől félnek.

− Hogyan áll ma a fejlett országok adóparadicsomok elleni küzdelme?
− Manapság a multinacionális nagyvállalatok már közel sem keresik olyan agresszíven az adóparadicsomok nyújtotta lehetőségeket, mint tíz éve. Ennek az az oka, hogy a fejlett világban a legtöbb ország olyan mértékben leszállította a társasági adókat, hogy nem éri meg adóparadicsomokat használni, hanem inkább megpróbálják beépíteni az adópolitikát a vállalati felelősségvállalási politikájukba. Ez azt jelenti, hogy elfogadták: kell adózniuk, méghozzá igazságos adókulcs mellett és megfelelő helyeken. Gyakran kritizálják a multikat, mert a többi vállalathoz képest alacsonyabb az adókulcsuk, és olykor a befektetőkben is felmerül a kérdés, hogy az adott vállalat túl agresszív-e az adózási politikájában − ebben az esetben ugyanis nem jó vállalati állampolgárként viselkednek, aminek viszont további hátrányos hatásai vannak. A vállalati adópolitika ma már inkább arról szól, hogy ne fizessenek többet annál, amennyit a helyi adórendszerek előírnak. Az üzleti élet nagyon bonyolulttá vált, a vállalatok hozzáadottérték-láncai egyszerre több kontinens különböző országát is érinthetik. Ilyenkor a kormányoknak és a vállalatoknak sem könnyű eldönteni, hogy melyik országban kell az előállított profit mely részére adóznia és adóztatnia. Itt jön képbe a transzferárazás, amelynek feladata éppen ennek a földrajzi adózási kérdésnek az eldöntése. A transzferárazás kérdésében való tanácsadás mára az egyik leggyorsabban fejlődő üzletágunk lett.

− Nehezebb ma a globális vállalatoknak alkalmazkodni a gyorsan változó adószabályokhoz, mint korábban?
− Nem hiszem, hogy a korábbiakhoz képest ma gyakrabban változna az adórendszer, inkább a vállalatok szerkezete és tevékenysége lett bonyolultabb. Az biztos, hogy az adóhivatalok, adóhatóságok sokkal hatékonyabbak lettek: a bevételkényszer miatt keményebben utánamennek az adóparadicsomoknak vagy a banktitokkal védett jövedelmeknek, és nemzetközileg is együttműködnek egymással, gyakorlatokat, módszereket osztanak meg. Ezzel egyidejűleg viszont javult a vállalatok és az állam közötti párbeszéd és az adózás technológiája is sokat fejlődött.

− Hol zajlik a vállalatok és az állam közötti párbeszéd?
− Az utóbbi időben ez a terep jelentősen megváltozott. Korábban a megszokott esetben a vállalatok adóigazgatói álltak közvetlen kapcsolatban az adóhatósággal. Ma viszont a bevételeiket mindenképpen biztosítani akaró hivatalok szigorúbbak, inkább ők keresik fel azokat a vállalatokat, ahol visszásságokat gyanítanak. A változás fontosabbik része, hogy a vállalat adóigazgatója helyett inkább a pénzügyi igazgatót vagy akár a vállalat felügyelőbizottságát keresik fel az adókérdések tisztázásához. Az angolszász országokban a kormányok a gazdasági kormányzás részeként tekintenek az adózásra, ezért közvetlenül a cégek felsőbb vezetőivel tárgyalnak. A szorosabb kapcsolatok miatt viszont egyértelművé vált, hogy a vállalatok már nem lehetnek olyan agresszívek az adótervezésben, mint akár néhány éve voltak: a felügyelőbizottság vagy a pénzügyi vezetők ugyanis már nemcsak az adóterhelés minimalizálásában érdekeltek, hanem abban is, hogy általánosságban is alacsonyak legyenek a kockázatok − márpedig egy esetleges adóvizsgálat is kockázat lehet, ezért ők már óvatosabban döntenek ezekben a kérdésekben.
− A technológiai fejlődés mennyiben forgatja fel az adózás rendszerét?
− Az adóhatóságok és a vállalatok rengeteget ruháznak be a bonyolult adózási feladatok körüli technológiai fejlesztés területén. Az adóhivatalok arra használják az egyre kifinomultabb szoftvereket, hogy biztosítsák az potenciális bevételek  beszedését, az állampolgároknak pedig megkönnyítsék az adóbevallások elkészítését. A fejlődő országok, amelyek még nem rendelkeznek fejlett adórendszerrel, gyakran keresnek fel minket segítségért. A vállalatoknak is sokat segít a tranzakciók automatizálása, az adózási kérdések kiszervezése, az új eszközökkel pedig csökkenteni tudják az adózással kapcsolatban megjelenő kockázatokat is. Rengeteg általunk kifejlesztett szoftver segíti az ügyfeleink munkáját, globális adókezelési szoftverünk segítségével például folyamatosan nyomon tudják követni az összes adózási ügyük pillanatnyi állását. A technológia használatára jó példa a Magyarországon működői regionális központunk is, amely több mint harminc országban nyújt támogatást. Ez mind ügyfeleinknek, mind Magyarországnak jó üzlet, hiszen munkahelyeket teremt egy bonyolult gazdasági időszakban.