A piac résztvevői több hónapja vártak a hírekre, hogy készül-e határidőn belül működőképes online kassza megoldás - állítja az első ilyen kasszát megépítő cég közleménye. A Laurel Kft. benyújtotta az MKEH-hoz az előírásokat teljesíteni képes két új kasszatípus engedélyeztetéséhez szükséges dokumentációkat. Ez az első rendszer, amely valóban képes megfelelni a NAV követelményeinek és fizikai valójában tesztelheti a hatóság.

A rendszer lelke az Adóügyi Ellenőrző Egység, amely kizárólagos magyar fejlesztés - közölte Bessenyei István, a Laurel tulajdonos-ügyvezetője. A benyújtott tervekben kétféle Adóügyi Ellenőrző Egység (AEE) szerepel. Az egyiket a BBox Informatikával közösen dolgozták ki. Hódosi Norbert, a BBox ügyvezetője elmondta, ez a megoldás az újonnan telepített pc-alapú kasszákhoz alkalmazható majd. Az AEE egységet beépítik a pénztárgéphez tartozó adóügyi nyomtatóba, így kívülről nem is látható. A másik AEE-t a Sagemcom Magyarország Kft. valósította meg, a Laurel pedig illesztette hozzá kasszaszoftverét. A Sagemcom által gyártott AEE a meglévő kasszák és a kiskasszák esetén jelent megoldást - olvasható a közleményben.

A rendeletben előírt mobil adatátvitelt, a hozzá szükséges SIM chipeket mindkét AEE-gyártó esetében a Mobil Adat Kft. nyújtja. Az új kasszarendszer működését a siófoki Kereskedelmi Konferencián mutatták be több mint 200 hazai üzleti vezetőnek, köztük a Coop, CBA, Auchan, Spar, OMV, Tesco, stb. képviselőinek. A fejlesztők korábban is tesztelték már az AEE működését, de most jutott olyan stádiumba a munka, hogy fizikailag összeépíthették a pénztárgéppel és végrehajthatták a szoftvermódosításokat. A konferencián szimuláltak egy vásárlást, és a NAV szakértői és a résztvevők láthatták, hogy a tétel átjut a távoli szerverre és ott megjelenik a NAV előírásainak megfelelő tartalom.

A társaságok vezetői úgy nyilatkoztak, amennyiben a hatóságok határidőn belül elbírálják és kiadják a forgalmazási engedélyeket, akkor legkorábban júniusban kezdhetik meg a NAV bekötésre alkalmas eszközök gyártását.

Matolcsy György, akkori nemzetgazdasági miniszter tavaly október elején, a 397 milliárd forintos egyenlegjavító program részeként jelentette be, hogy az áfabevételek 95 milliárd forintos növekedésével számol a kormány attól, hogy a pénztárgépek és az adóhivatal között online kapcsolatot alakítanak ki a kiskereskedelemben. A később megjelent rendelettervezet hatásvizsgálata végül 97,5 milliárd költségvetési bevétellel és 17 milliárd forint kiadással kalkulált.

A kormány célja az online kassza rendszer bevezetésével a feketegazdaság visszaszorítása, az eltitkolt bevételek legalizálása, ami a költségvetés bevételeit növeli.  Eredetileg 2013. április 1. volt a bevezetés céldátuma, ez módosult a jelenleg is érvényes május 1-i határidőre, de a NAV június 30-ig nem bünteti az átállás elmulasztását. Azok a kasszák viszont, amelyek rendelkeznek elektronikus naplóval, akár 2013 végéig is működhetnek.

A kasszacsere kulcsa az Adóügyi Ellenőrző Egység (AEE) kifejlesztése volt, amely az adóhatósággal kommunikál. Lényege, hogy a NAV szerverén bármikor megjeleníthetik a pénztárgép pillanatnyi állapotát. Az egység minden műveletet tárol, kívülről nem lehet manipulálni, titkosított kóddal kommunikál az adóhatóság rendszerével. A csatlakozáshoz nem szükséges internet kapcsolat, az adatátvitel a mobilszolgáltatók rendszerén zajlik.

A NAV közzétette honlapján a kasszák típusát, amelyeket mindenképp le kell cserélni, és azokét is, amelyek átalakítással tovább működhetnek. Becslések szerint 200-250 ezer pénztárgépet érint a rendelet. Az új kasszák áráról egyelőre csak becslések láttak napvilágot. A szaktárca szerint 100 ezer forint körüli összegbe kerül egy-egy új pénztárgép, a szakmai szervezetek szerint azonban legalább 120-140 ezer forint lesz. A kormány pénztárgépenként 50 ezer forinttal támogatja a cserét, de csak abban az esetben, ha a kereskedő éves árbevétele 500 millió forint alatt marad, és nincs adótartozása. Egy cég, vagy kereskedő legfeljebb öt kassza után igényelhet támogatást.