Az újság keddi cikkében ismerteti: az a kérdés, mit mutatott ki a vállalkozás befektetései között 2015. december 31-ig. Ennek során a számviteli törvény szerinti adózás előtti eredményből kell kiindulni, és erre tekintettel kell alkalmazni az egyes növelő, illetve csökkentő tételeket. Ez azt jelenti, hogy a vállalatok befektetéseikkel kapcsolatos ráfordításai és az azokon elszenvedett árfolyamveszteségei (a bevételeikhez és az árfolyamnyereségeikhez hasonlóan) az adóalap részei, arra csökkentően hatnak. Számvitelileg persze az is felmerülhet, hogy időbeli elhatárolást kell képezni, vagyis a cégeknél a valódiság elvének is megfelelő könyvelés határozza meg az adózási kötelezettséget - közölte az NGM.

Bár a vagyonfelmérés már mindhárom brókercégnél befejeződött, arról, hogy a károsult ügyfelek között hány cég található, és azokat összességében mekkora kár érte, nincs kimutatás. Az NGM állásfoglalására azért volt szükség, mert többen magánszemélyként és vállalkozóként is érintettek voltak, ám csak magánszámláik után kaptak adóigazolást. A tárca szerint a magánszemélyeknek csak a három brókercég felszámolásának elindulása előtt ténylegesen megkapott jövedelmeket kell bevallaniuk, legkésőbb május 20-ig - írja az újság.