A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Az élő sertésre, félsertésre, illetve a takarmányokra bevezetendő fordított áfafizetés uniós jóváhagyásának elmaradása után továbbra sem tett le a kormány a mezőgazdaságban tapasztalt adóelkerülést megakadályozó rendszer esetleges bevezetéséről. De erre csak akkor van lehetőség, ha az Európai Unió is meghozza a szükséges jogszabályokat, az áfacsalások ugyanis a teljes közösség területén problémát okoznak. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) úgy tájékoztatta a Napi Gazdaságot, hogy egyelőre még csak tárgyalnak az uniós szakértők két, az Európai Bizottság által a kormányfőkből álló Európai Tanács elé terjesztett javaslatról.

Az egyik javaslat az úgynevezett áfacsalás elleni gyors reagálású mechanizmus, amely jelentősen lerövidítené a fordított adózással kapcsolatos tagállami derogációs kérelmek elbírálására rendelkezésre álló időt. A másik javaslat bevezetné az opcionális fordított adózás lehetőségét. Ez lényegében úgy módosítaná az uniós áfairányelvet, hogy meghatározott termékek és szolgáltatások tekintetében (többek között a végső felhasználásra ebben az állapotukban nem alkalmas mezőgazdasági termékekre) a tagállamok választásától függően megengedné a fordított adózás alkalmazását. Konkrétumokat azonban nem osztott meg velünk az NGM azzal kapcsolatban, hogy ezek az egyeztetések korai vagy már megegyezés közeli állapotban vannak, így az sem tudható, mikortól lehetne alkalmazni azokat a tagállamokban.

Körülményes lenne az élelmiszerek áfacsökkentése

Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésével kapcsolatban − ez az agrár-érdekképviseletek többségének kérése − az NGM konkrétumok részletezése nélkül mindössze annyit közölt, hogy továbbra is vizsgálják a célzott áfacsökkentés lehetőségét. Arra pedig válaszában külön felhívta lapunk figyelmét a tárca, hogy az alapvető élelmiszerek esetleges áfakulcscsökkentésének hatásai rendkívül összetettek és szerteágazóak, amelyek a termelőktől kezdődően a teljes ágazatot, a fogyasztókat és a költségvetést egyaránt befolyásolják. Mindezekre tekintettel olyan megalapozott, valamennyi érdemi részletre kiterjedő vizsgálatokat kell lefolytatni, amelyek alapján a várható hatások a legpontosabban meghatározhatók, ennek megfelelően kormánydöntés is csak ezeket követően várható. Azt azonban nem említette meg az NGM, hogy elkezdték-e egyáltalán ezeket a vizsgálatokat vagy mikorra lehet eredményük.