A Magyar Rádió 2012. január 24-i adásában a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. értékesítési vezetője az Erzsébet-utalványokról nyilatkozva a műsorvezetőnek arra a megjegyzésére, hogy "hipermarket nincs az elfogadóhelyek listáján" a következőképpen válaszolt: "mint ahogy mondottam, tárgyalunk". Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) álláspontja szerint sajnálatos módon azonban az elhangzott nyilatkozattal ellentétben az eddig eltelt időszakban az Erzsébet-utalványt kezelő Nemzeti Üdülési Alapítvány egyetlenegy nemzetközi kereskedelmi lánccal sem folytatott érdemi tárgyalásokat, egyeztetéseket.
- Hétszáz helyett négyszáz forint is lehet a havi telefonadó?
- Kivonulhatnak biztosítók Magyarországról az adó miatt
- Beígérték a többkulcsos szja-t és az áfacsökkentést
- Cafeteria 2012: újra bíróság elé citálják Magyarországot?
- Több mint 17 milliárd a Szép-kártyákon
- Megugrott a a magyar jégkrémexport Görögországba
Bizonyára nehéz elképzelni, hogy a nemzetközi élelmiszer kereskedelmi láncok ne keresték volna meg az Alapítványt, de ott vagy elzárkóztak bármiféle kapcsolatfelvételtől, vagy lehetetlen feltételeket támasztottak az elfogadóhelyi lehetőségekről (az utalványt elfogadó helyeknek szerződniük kell az Alapítvánnyal ahhoz, hogy a beváltott utalvány ellenértékét megkapják) - olvasható az OKSZ közleményében.
Elfogadhatatlan feltétel
A szervezet információi szerint a hazai üzletláncokkal 3 százalékos elfogadóhelyi jutalékban állapodtak meg, a nemzetközi láncoknak - akikkel eddig szóba állt az Alapítvány - 6 százalékot ajánlottak (az üzleti világban jártasak előtt köztudott, hogy ez egy elfogadhatatlan, teljesíthetetlen feltétel, ráadásul a nagyobb forgalmú helyeknek szokás alacsonyabb díjat felszámítani). Az OKSZ szerint az Alapítvány szándékosan (feltehetően utasításra) zárkózik el az érdemi tárgyalásoktól a nemzetközi élelmiszerkereskedelmi láncokkal: "főjenek a multik a levükben!", sorok mögé rejtett üzenet kíséretében.
Sajnálatos mindez azért, mivel a nemzetközi élelmiszer áruházak részesedése az élelmiszerköltekezésben 50 százalék (a legnagyobb három hazai üzletláncé egyébként 30 százalék), így a vásárlók egy része pórul jár, ha esetleg nem tudja Erzsébet-utalványát egy hipermarketben, vagy nemzetközi diszkontban beváltani - fogalmaz a kereskedelmi szervezet. A mai rádiónyilatkozatban az is elhangzott, hogy "minden olyan élelmiszerlánccal tárgyalunk, aki az országos lefedettséget elősegíti". Nos, vagy az Alapítvány informáltságával, vagy a lefedettséggel baj van - teszik hozzá.
Az OKSZ megvizsgálta az elfogadóhelyek listáját, és a véletlenszerűen kiválasztott településeken egyetlen egy nemzetközi élelmiszer áruház sem szerepel az eddig közzétett listában: Budapest, Budaőrs, Debrecen, Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Siófok, Szeged, Szekszárd, Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém, Zalaegerszeg. Természetesen vigasztalódhat a vásárló, hiszen az elfogadóhelyek között akad bowling club, grand hotel, bringóhintó, gokart és rendezvényközpont, csokoladeoutlet, diszkó bár, játék és éjszakai bár, fagylalt kert, kalandpark, music club, aqua fit club, lovasakadémia, esküvőház - fogalmaznak.
Mérlegelnek a nemzetközi láncok
A nemzetközi élelmiszerkereskedelmi áruházláncok pontosan dokumentálják tárgyalási kezdeményezéseiket és a kapott válaszokat. Mérlegelik azt a lehetőséget is, hogy megállapodás nélkül elfogadnak majd Erzsébet-utalványt, természetesen további lépésekre is felkészülnek.
Sajnálatos mindez azért is, mivel az Alapítvány képviselőinek figyelmét bizonyára elkerülte a hír: a magyar kormányfő ma éppen arról tárgyal Brüsszelben, hogy miért kedvezőtlen azoknak a döntéseknek és eljárásoknak a nemzetközi visszhangja, melyek az Unió irányelveivel ellentétes módon hátrányosan megkülönböztetik a nemzetközi beruházókat, befektetőket (ide tartozik egyébként a plázastop is) - zárul az Országos Kereskedelmi Szövetség közleménye.
@smithron: csak azok romantikáznak, akik a büdös életbe nem dolgoztak a földeken, vagy legalább utánajártak volna a vonatkozó gazdasági mutatóknak, ami csak szimpla matematika!
hinni könnyebb. nekik még a bab is hús.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@Darquan: Ajjaj! Én még "dolgoztam" is mezőgazdasági szakszövetkezetben nyári diák munkásként.
Igen csodálkoztam azon a munkamorálon, tekintettel arra, hogy a szüleim un. maszekok voltak, akik keményen dolgoztak, nem tudtak lopni és még adót, meg sztk-t is fizettek az átkosban, viszont nem kaptak semmit, még táppénzt sem.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@rigolya: "Amikor voltak szövetkezetek, akkor világszínvonalú volt a magyar mezőgazdaság."
muahahahaha! csak mert a népszabi azt írta, még nem volt úgy ám!
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@envagyok: A magyar termelői lélek is furcsa. Amikor voltak szövetkezetek, akkor világszínvonalú volt a magyar mezőgazdaság.
Manapság a TÉSZ-ek valamiért nem oly sikeresek. Ha valaki egy kicsit is többet ajánl, akkor a TÉSZ-tag képes, s neki adja el. Persze ha valamiért meg nem kap pénzt (túltermeléses időszakban), akkor meg a TÉSZ-t hibáztatja.
De: Egy teljes generációnyi idő alatt szépen szét is lett verve a nagyüzemi gazdálkodás. Csányi úr mostanság szépen építgeti saját vertikális birodalmát. Ez jó dolog. De én spéci a TÉSZ-eknek jobban örülnék.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
@rigolya:
Jó kérdések!!!
A válaszokat értékeljük, és a nyerteseket postán értesítjük.
Moderációt kérek Válasz erre Előzmény
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html













