A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

Lapunk számításai szerint a csomagolóanyagok termékdíja mind a gyártóknál, mind a kereskedőknél 30 százalék felett nő. Egyes kategóriákban ez kétszeres-háromszoros növekményt is jelent.

A jogszabály indoklása szerint "a termékdíjtételek megemelése, valamint a tárgyi és alanyi hatályok változása és az egyéni hulladékkezelést választók nehezen becsülhető aránya magában hordozza annak a lehetőségét, hogy az előzetesen számított teljes költségvetési bevétel nagysága 7-10 százalékkal  elmarad a tervezetthez képest, ami nem a végrehajtás eredménytelenségével, hanem a magas díjtételek miatt bekövetkező forgalomcsökkenéssel és a termékdíjköteles termékek forgalmi alapadatainak bizonytalanságaival magyarázható."

Az, hogy a törvényalkotó elszámolta magát a 2012-es termékdíjbevételekkel kapcsolatban, már tudható volt, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség korábbi számításai is tíz százalék körüli bevételcsökkenést prognosztizáltak, épp emiatt a 26 helyett 20-21 milliárd forint működési költséget szeretnének rögzíteni a jövő évi költségvetésben.

Jövőre a termékdíjakból 60 milliárd forint lenne az előirányzat a korábban kommunikált 49 milliárd forinttal szemben. Ha a korábban tervezetthez képest 10 százalékkal, 44 milliárd forintra csökkenne a bevétel, 27-28 százalékkal kellene az új tervek teljesüléséhez emelni a terhelést. Mivel friss a beadvány és a módosítóban közzétett adatok nem futottak át előzőleg a szakmai szervezeteken és vállalati lobbikon, a szakemberek most számolják, hogyan alakulhat emiatt a jövő évi költségszerkezetük, illetve a csomagolóanyag-kibocsátásuk.

 

Termékdíjak
(forint/kilogramm)
GyártókraHatályosJavaslat
Műanyag2842
Társított (kivéve italkarton)4450
Rétegezett italkarton2228
Fém1320
Papír, fa, textil1620
Üveg617
Egyéb4450
KereskedőkreHatályosJavaslat
Műanyag (kivéve reklámtáska)5660
Reklámtáska13001800
Üveg717
Társított (kivéve italkarton)150300
Italkarton120130
Fém286300
Egyéb296300
Reklámhordozó papír5264
Forrás: Törvénytervezet