Magyarországon a legmagasabb a forgalmi adó, jelenleg 27 százalék, így hónapról-hónapra felvetődik az áfa részleges csökkentésének ötlete bizonyos termékeknél. A magas adókulcs melegágya a csalásoknak, ha a kormány, illetve az adóhivatal nem tud mint tenni - inkább kapitulál és csökkenti az adott termék áfáját. Ez történt a hasított sertések áfájával is, amit 5 százalékra csökkentett a kormány. Más kérdés, hogy az alacsonyabb adó nem feltétlenül jelent arányosan kisebb adóbevételt, hisz 5 százalékos adóval már nem érdemes csalni, így fehéredhet a gazdaság, középtávon a kisebb adó akár magasabb adóbevételt is hozhat.

Nem feltétlenül ez a gazdaság fehérítése hajtja ugyanakkor azokat az ellenzéki képviselőket, akik az alapvető élelmiszerek esetében is folyamatosan napirenden tartják az áfacsökkentés kérdését. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az elmúlt hetekben két kérdést is kapott ebben a témában.

Varga június 24-én keltezett első válaszában még gyorsan elkente a választ: mivel az infláció történelmi mélyponton van, így az élelmiszerek ára nem nőtt, hanem inkább csökkent - így érdemi intézkedésekről sem írt.

A július 2-án kelt válaszában a nemzetgazdasági miniszter már részletesebben válaszolt egy másik ellenzéki képviselő kérdésére: "az alapvető élelmiszerek áfakulcs csökkentése csak alapos és körültekintő megfontolás eredménye lehet. Ennek oka, hogy az áfacsökkentés a teljes élelmiszer ágazatra, a fogyasztókra és a költségvetési bevételekre egyaránt jelentős hatással van." - olvasható az adó és költségvetési politikáért is felelős miniszter válaszában. A kormány hezitálását az adóbevételek kiesése mellett az is magyarázza, hogy Varga szerint a korábbi tapasztalatok szerint az élelmiszer áfájának csökkentése nem hozta automatikusan magával a fogyasztói árak csökkenését.

Az írásbeli válaszban Varga még azt fejtegeti, hogy a kormány számos intézkedéssel csökkentette már a "magyar családok háztartási és életviteli költségeit", illetve számos intézkedést hozott a feketegazdaság visszaszorítása érdekében. A konkrét kérdésre a miniszter most sem válaszolt, ám ha nem is mondja ki, az sejthető, hogy áfacsökkentést nem tervez a kormány a közeljövőben.