Majdnem egymillió doboz, azaz több mint 18 millió szál, 728 millió forint értékű magyar és közösségi adójegy nélküli cigarettát foglaltak le a NAV pénzügyi nyomozói egy dunaharaszti raktárban. Kiszámoltuk: ez a mennyiség az idén havi 0,9 milliárd szálra tehető átlagos havi legális forgalom 2 százalékának felel meg.

A NAV Bevetési Főigazgatóságának járőrei értek tetten hat férfit, akik éppen egy gerendákat szállító kamion rakterében a fedőáru között kialakított rejtekhelyre igyekeztek cigarettát bepakolni. Az egyik elkövető a rajtaütéskor az ablakon át próbált elmenekülni, de elfogták. A Pest Megyei Főügyészség a három magyar és három ukrán férfi előzetes letartóztatásának elrendelését indítványozta.

Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottaknak különösen jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt kell felelniük. Tettükért akár 10 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak. Az ügyben nagy erőkkel folyik a nyomozás.