Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A NAV az idén 11-ik alkalommal mutatta be a nyilvános ellenőrzési terveit. Az éves tervek minden évben egymásra épülnek, ennek köszönhetően az ellenőrzések egyre hatékonyabbak lehetnek, aminek mindenki örülhet - mondta Varga Árpád, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese a szervezet sajtótájékoztatóján. Nincs könnyű helyzetben a NAV, hisz a költségvetési bevételeket hozni kell, ami egy recesszióban lévő gazdaságban meglehetősen nehézkes. Ezért az adóhivatal évek óta az adózói kör szélesítésre törekszik - mondta az elnökhelyettes.

Továbbra is kockázatelemzés lesz az ellenőrzések alfája és ómegája, vagyis már az elején ki kell szűrni a kockázatos adózókat. A kiválasztás évről évre hatékonyabb, komoly informatikai támogatás és adatbázis segíti az ellenőrök munkáját. Ezt segíti az adóregisztráció, a fokozott adóhatósági felügyelet, amely 2012-ben lépett életbe. Idén új fegyvereket is kapott a NAV, amikor is bevezették belföldi áfajelentés-összesítéseket: a februári bevallásoknál, már minden kétmillió forintnál magasabb számlát jelezni kell az adóhivatal számára. Így kiszűrhető, hogy a számlát adó és a számlát befogadó egyaránt megtette-e kötelezettségeit. Új intézmény az online pénztárgépek bevezetése - már ha erre sor kerül - , amitől komoly előnyöket vár az adóhatóság. Ha majd működni fog ez az online rendszer, az adóhatóság azt is látni fogja, hogy a vállalkozó bevételei napi, heti, havi bontásban miként alakulnak.

Az induló cégekre különösen figyelnek

2013-tól a vámosok helyett az adórevizorok ellenőrzik a népegészségügyi termékadót és a környezetvédelmi termékdíjat - ettől a hatékonyság növekedését várja a NAV. 2012 nyarán vezették be a mezőgazdaságban egyes terméknél a fordított áfafizetést, amely abszolút sikertörténet - mondta Varga Árpád. A munkaerő-kölcsönzés évek óta kiemelt ellenőrzési terület, ám az is marad, ugyanis komoly visszaélések tapasztalhatók továbbra is ezen a területen.

Tavaly 35 ezer adóregisztrációs eljárást folytatott le a NAV, vagyis ennyi újonnan alapított cég tulajdonosi hátterét, vezetői körét ellenőrizték már az alapításkor és a korábbi bűnök miatt 800-at azonnal töröltetett az adóhatóság. Az indulás első évében fokozott ellenőrzés érvényesül ezen cégek esetében. Fokozott felügyelet kapcsán 25 ezer céget vizsgált tavaly a NAV, ezek 160 milliárdos adótartozást halmoztak fel, s negyven százalékuk nem is működött.

A működő vállalkozások esetében a különös adózású cégekre, az adókedvezmények érvényesítésére és a visszautalásokra figyel a NAV. Az áfa az az adónem amire különösen figyel az adóhatóság, a magas befizetések és a magas visszaigénylések miatt - mondta Varga Árpád. Az áfavizsgálatok esetében kiemelt figyelmet élveznek a körszámlázásos ügyek, a számlagyárak, a nagy forgalmú adózók. Ugyancsak külön figyelmet élveznek az adóminimalizálók, vagyis a nagy összegű visszaigénylések, illetve a csalásokban érintett cégek. Ha valaki bekerül egy rossz társaságba, akkor az megjelenik az adatbázisokban - hívja fel a figyelmet a NAV elnökhelyettese.

Figyelik a netes hírdetéseket

A NAV különösen figyel a interneten megjelenő reklámokra, hírdetésekre, amelyeket adójogi szempontból folyamatosan monitoroznak. Ilyen például az illegális módon otthon főzött gyümölcspárlatok eladásra való reklámozása - ezeket a hirdetéseket a vámosok is olvassák és ilyenkor igyekeznek vásárolni az illegálisan forgalomba hozott pálinkából - említett egy példát Varga Árpád.

A társasági adóban elsősorban a fejlesztési adókedvezmények, a kutatás-fejlesztési adókedvezmények vizsgálatára figyelnek a revizorok. A célkeresztbe kerülnek a 2012-től alkalmazandó veszteségelhatárolás szabályait alkalmazó cégek és rárepülnek az ellenőrök a sportkedvezmények igénybevételére. A NAV dolgozói ugyan sportszeretőek, de az ezen a címen kifizetett 25 milliárdos adókedvezmény külön figyelmet igényel - mondta Varga.

Aki korpa közé keveredik, azt megjegyzi a NAV

A személyi jövedelemadózásban külön hangsúlyt kapnak az eltitkolt jövedelmek , a vagyongyarapodás vizsgálata. Idén is tavaly is mintegy 2000 vagyongyarapodási vizsgálatot folytatnak, részint kockázatelemzések révén és a lakossági bejelentések alapján. Még figyel a NAV a jövedelmet minimalizáló egyéni vállalkozókra, bár a tapasztalatok szerint javul az adómorál ebben a körben.

Tevékenység csoportok szerint a NAV az idén rászáll az elektronikus nagykereskedelemre, a szoftverpiacra, dísznövény-, vetőmag- és műtrágyakereskedelemre. A következő évek adóellenőrzéseire való felkészülés jegyében folytatódik a csomagküldők, az ügyvédek, magánrendelők ellenőrzése.