Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hétfői ülésen Szatmáry Kristóf (Fidesz) javaslatát a kormánypárti képviselők 7 igen, és az ellenzékiek 3 nem szavazata mellett vették tárgysorozatba. A javaslat szerint a hozzájárulás mértéke az adóalap 30 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,2 százalék, de legalább 30 millió forint, míg 30-60 milliárd forintos adóalapra 2,5 százalék, a 60 milliárd forintot meghaladó adóalap után pedig 4,5 százalék lenne 2015. február elsejétől. A gyártók szerint az adó nyomán áremelkedés várható.

Varju László (független) a bizottság ülésén úgy vélte, hogy a javaslattal olyan "személyre szabott törvénykezés" valósul meg, ami nem áll távol a kormánytöbbségtől: "aki versenytársa lehet az önök baráti körének, azt elűzik Magyarországról" - fogalmazott.

Szatmáry Kristóf kiemelte, hogy a kormány az utóbbi öt évben fontos lépéseket tett a dohányzás visszaszorításáért. Példaként említette a dohányzás megtiltását a vendéglátóipari helyeken. Ebben az esetben szintén bebizonyosodott, hogy a félelmek ellenére nem tett tönkre senkit a lépés - mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a dohányzás okozta egészségkárosodások kezelése továbbra is az egészségügyi kiadások jelentős részét teszi ki. A képviselő hozzátette: a magyarországi vállalkozások támogatása a magyar kormány prioritása, az pedig egy adottság, hogy a legnagyobb árbevételű cégek nem magyar tulajdonúak.

A bizottság tárgyalta több szocialista képviselő - többek között Hiller István, Mesterházy Attila és Korózs Lajos - önálló indítványát egy politikai nyilatkozat elfogadásáról, amely egy, a véleménynyilvánítást korlátozó új közteher bevezetésének kizárásáról szólna. Velez Árpád (MSZP) a bizottság ülésén hangsúlyozta: bár a miniszterelnök bejelentette, nem vezetik be idén az internetadót, de a kormánynak továbbra is szándékában áll az internet megadóztatása.

Bánki Erik (Fidesz) ugyanakkor hangsúlyozta: a miniszterelnök egyértelműsítette, hogy nem kívánja ezt az előterjesztést a parlament elé hozni, így okafogyott az MSZP-s képviselők javaslata.

A javaslatot a bizottság a kormánypárti képviselők 7 nem, és az ellenzékiek 3 igen szavazata mellett elutasította.

A bizottság szintén nem támogatta Szabó Tímea független képviselő, a mindenki számára szabad internet hozzáférésről szóló határozati javaslatának tárgysorozatba vételét.

A gazdasági bizottság egyben arról is döntött, hogy a testület bejelentkezik a jövő évi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslat részletes vitájára.