A kormány változatlanul a fogyasztást kísérli meg adóztatni - ez látható a most elfogadott adótörvényekből is - mondta Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke a Napi.hu Makro Fórum 2015 elnevezésű konferenciáján. Az előadó első helyen említette a élelmiszer-felügyeleti díj drasztikus emelését: a legkisebb cégeknél ugyan megszűnik az adó, míg a nagyok árbevételüknek 6 százalékát is be kell fizetniük az eddigi 0,1 százalékkal szemben.

Ez az adó kvázi áfaként, azaz fogyasztást terhelő adóként viselkedik. A cégek helyzetét tovább nehezíti a kormánynak az a másik - a héten a paralment elé került - javaslata, amely megtiltaná bizonyos termékek forgalmazását a veszteséges cégek számára. Ez az új kvázi adó, számos, eddig is veszteségesen működő céget további veszteségekbe hajszol. A piacon lévő kereskedőknek két választásuk marad az áremelés vagy a bezárás.

A népegészségügyi termékadó (neta) eredeti célja az egészséges termékszerkezet kialakítása volt - ezt vezették be anno chipsadóként. Januártól a neta kiterjed az alkoholos termékekre is, az adó mértéke az alkohol tartalommal együtt nő. Egy kivétel lesz, a gyümölcspálinka. Úgy tűnik ez kevésbé veszélyes az egészségre a többi alkoholos italhoz képest - jegyezte meg a szakember.

A parlament döntése értelmében a környezetvédelmi termékdíjat kiterjesztik mosószerekre szappanokra, sőt az irodai papírra is - vagyis ez minden egyes céget érint. Persze azzal, hogy nem lesz internetadó, lehet elektronikus irodát üzemeltetni - jegyezte meg Zara.

Fontos változások a reklámadóban

A reklámadóban látszólag nagy változás nem várható, ám egy-két legnagyobb szereplőnek viszont igenis számít, hogy a 20 milliárd feletti bevételt adó mértéke 40 százalékról, 50 százalékra emelkedik. Többeket érint viszont az a változás, hogy ha a reklámot megrendelő hitelt érdemlően igazolni tudja, hogy kérte az adó befizetésről szóló nyilatkozatot, akkor mentesülhet az adó alól. Ugyancsak mentesül az adófizetés alól, ha szerepel az NAV elektronikus nyilvántartásban. Lesz egy-két kivétel is: egyes sportegyesületeknek nem kell fizetni reklámadót a mostani döntés szerint.

2016-tól az áfafizetés időpontja az elszámolással érintett időszak utolsó napja lesz. A fordított áfafizetést kiterjesztik a munkaerő-kölcsönzésre - itt egy fontos kiskapu zárul be -, a döntés minden bizonnyal a piac tisztulását hozzá magával.

Januártól már az egymillió forint feletti számlákról is kell összesítő áfajelentést készíteni a NAV számára (ez eddig kétmillió forint volt), azt viszont még nem lehet tudni, hogy az így keletkező adathalmazzal mit kezd az adóhivatal - jegyezte meg az adószakértő. Ez az évekkel későbbi ellenőrzéseknél hozhat hasznot - tette hozzá.

A társasági adóban a felsőoktatás támogatásának adóalap-csökkentő mértéke 50 százalék lesz, míg a sport, színházi- és filmtámogatásokat jövőben már az adóelőlegből is érvényesíteni lehet.

Kis változások az szja-ban

Némileg változik a cafetéria adóztatása: 200 ezer forint alatt nem nő az adóteher, a Széchenyi kártyánál viszont 450 ezer forint felett magaasbb sarccal kell számolni. Januártól a házasságkötés utáni első két évben együttesen havi ötezer forint adókedvezményt kaphatnak. A kétgyermekes háztartások családi adókedvezménye csak 2016-tól emelkedik, 2019-ig pedig a jelenlegi duplájára emelkedik.

Új helyi adók jöhetnek, ugyanis az önkormányzatok kivethetnek új települési adókat - de csak olyan területekre, amit más adó még nem sújt - emelte ki Zara.