A Fidesz frakcióvezetője jelezte: az adótörvény-javaslathoz benyújtott indítványuk egyértelműen kimondja azt is, hogy az adó alanya a távközlési szolgáltató, nem pedig az előfizető. "Azt gondoljuk, hogy ezeket az adótételeket a távközlési szolgáltatók saját profitjuk terhére ki tudják fizetni" - hangsúlyozta. Egyúttal kérték a kormányt - folytatta Rogán Antal -, hogy a költségvetési törvényjavaslatban a távközlési adó kiterjesztéséből csak annyi bevétellel kalkuláljanak, amennyit a felső korlát lehetővé tesz.

A politikus emellett elmondta: azt is javasolják a kabinetnek, hogy a távközlési adó adatforgalomra kivetett részéből származó bevételeket a jelentős részben európai uniós forrásból megvalósuló, a szélessávú internet kiterjesztésére irányuló program önrészeként használják fel. Kérdésre hozzátette, "teljes egészében kacsa" az a hír, hogy a rendvédelmi dolgozók fizetésemelésére menne az internetadóból származó bevétel.

Rogán Antal tájékoztatása szerint az adótörvény-javaslatról november 18-án dönthet az Országgyűlés.

Az internetadó elleni vasárnapi tüntetés lezárása után a Fidesz-székháznál történt rendbontásra utalva a kormánypárti frakcióvezető azt mondta: az erőszak és a vandalizmus elfogadhatatlan. "Az erőszakért és a vandalizmusért azok is felelősséget viselnek, akik a demonstrációt szervezték" - hangsúlyozta, majd úgy fogalmazott, hogy "a civil szervezetek hátára politikusok kapaszkodtak fel". Megjegyezte, a szervezők "effektíve kötődnek az MSZP-hez, annak VIII. kerületi szervezetéhez".