A neveket és konkrét összegeket is tartalmazó megaadós-lista után publikálta a NAV azokat az ismert cégeket, volt politikusokat, vállalkozókat is felsoroló összesítéseket is, amelyeken magánszemélyek és vállalkozók esetében a legalább 10 millió, vállalkozások esetében pedig legalább 100 millió forinttal adósakat gyűjtötték össze. Ezekben a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló tartozásokat listázó, negyedévenként frissített felsorolásokban ezúttal is 3,7 ezer magánszemélyt és vállalkozót, valamint több mint háromezer vállalkozást találtunk a negyedik negyedév végi állapotok szerint. Az érintettek összesített tartozása 2015 első negyedében - hasonlóan a korábbi negyedévekhez - alsó hangon is bőven meghaladja a 300 milliárd forintot, ami a valóságban akár ennek többszöröse is lehet.

A céges listán, ahogy korábban, most is számos olyan vállalkozás van, amely valamely székhelyszolgáltató vagy cégtemető címén van bejegyezve.

A vállalkozások között - a korábbi cikkünkben részletesen felsorolt közismert vállalkozások mellett (például Malév Zrt., Malév Vagyonkezelő Kft., EVM Zrt., BVM Zrt., Zala Bútorgyár Zrt., Retz Holding Kft., Bábolna Zrt., Ganz-cégek, húsipari vállalkozások, Styl Ruhagyár) megtaláltuk a kormány által 2011 tavaszán megszüntetett, az állami filmes támogatásokat osztó Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) is. Az MMKA bezárásakor a Kehi a közalapítványnál szabályellenes működést, költségvetési fedezet nélkül aláírt támogatási szerződéseket, állami támogatások terhére felvett banki hiteleket, ebből adódóan 10,6 milliárd forintnyi adósságot állapított meg.

A 2014 harmadik negyedévi debütálás után továbbra is szerepel a felsorolásban az Alexandra könyvbirodalmat kiépítő Matyi Dezső első cége, a Pécsi Direkt Kft., amelynek idén márciusban elindult a felszámolási eljárása is, ám előtte, januárban új résztulajdonosa is lett a cégnek és a székhelyét áttették Budapestről Gödöllőre.

A milliárdos vállalkozó Vitézy Tamás érdekeltségében lévő - az egykor a Helyi Théma hetilapot is előállító - Théma Nyomda Kft. is rajta van a nagy adósokat felsoroló listán, a cég 2013 novembere óta áll felszámolási eljárás alatt. Azóta azonban megszűnt a Helyi Théma lap is, s a Céginfo.hu adatai szerint idén márciusban adóvégrehajtás indult a Théma Lapkiadó Kft. ellen is. (Vitézy horvátországi idegenforgalmi befektetésekkel foglalkozó, jelentős hitelállománnyal rendelkező cégcsoportjának átvilágítására februárban adott megbízást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egyik cége a PwC Magyarország Kft.-nek nettó 73 millió forintért. A cégcsoport magyarországi tagja, az Adriatiq Islands Group Hungary Kft. 2013 márciusa óta szintén felszámolás alatt áll.)

A szintén milliárdos Kovács Gábor Bankár Holding Zrt.-jéhez tartozó Kogart Park Ingatlanhasznosító Kft. is a listán szerepel. (Kovács vagyonát A 100 leggazdagabb című, Napi.hu-s kiadvány 2014-ben 40 milliárd forintra becsülte.) Korábbi lapinformációk szerint ettől a kft.-től bérelte Zelnik István az Andrássy úton található Aranymúzeum épületét. A cégadatok szerint a Kogart Park adóvégrehajtás alatt álló, de jelenleg is működő cég, 2013-ban 173 milliós nettó árbevétele volt, azonban az összes tartozása az év végén meghaladta a 3,8 milliárd forintot.

Továbbra is megtalálható a felsorolásban a CBA-Fema Kft., ennek egyik tulajdonosa a CBA-Csemege Trió Kft., amelynek 2003-2007 között résztulajdonosa volt Baldauf László, a CBA Kft. ügyvezetője, jelenleg pedig négy magánszemély érdekeltségében áll: ifj. Baldauf László, Baldaufné Borsos Brigitta, Tomicsek János és Tomicsek Jánosné neve szerepel a cégadatokban. A kötelezettségállománya 2010 decemberében, amikor elindult a felszámolási eljárása, 459 millió forintra rúgott.

A listán van a Jaguar, majd a Land Rover magyarországi képviseletét 2011-ig ellátó Cél Motors Kft. (korábbi nevén Jaguar Hungary Kft.), amely szintén felszámolás alatt van.

A gyorsasági motorpálya, a Baltonring fejlesztőjeként ismertté vált Sávoly Motorcentrum Kft. is jelentős adóhátralékkal rendelkezik. Az állam által is támogatott nagyszabású projekt megvalósítását 2010 tavaszán állította le a kormány. A cég mérlegében 2010 végén 1,2 milliárd forintos kötelezettségállomány szerepelt.

A befektetőinek jelentős kárt okozó Mag Ingatlanbefektetési Alap is a listán van, amelynek eseménydús történetéről és az azt eredetileg kezelő, jelenleg felszámolás alatt lévő Macrogamma Zrt.-ről bővebben a Portfolio.hu-n olvashat.

Százmilliónál több adótartozása miatt évek óta szerepel a listán a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány is, amely több cég alapításában is részt vett, és a vezetőjét tavaly decemberben befolyással üzérkedés gyanújával hallgatta ki az ügyészség.

Továbbra is szerepel a nagy adótartozók listáján a 2011-ben még 2,3 milliárd forint nettó árbevételt elérő, jelenleg végelszámolás alatt lévő Tom Clear Zrt. A cég korábban arról vált ismertté, hogy több őrzés-védelemre kiírt közbeszerzésen nyert, többek közt a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri és Soroksári objektumainak fegyvertelen őrzés-védelmi és ügyfélirányító feladatainak ellátásában való közreműködésre kiírt tenderen, ami eredetileg 2010-től 2013 július végéig szólt volna, az értéke nettó 200 millió forint volt.

A Tata és környéki vizeken halászattal foglalkozó Tatai Mezőgazdasági Zrt. is szerepel a listán, a jelenleg felszámolás alatt lévő társaság 2011-ben közel 250 milliós nettó árbevételt ért el, de kötelezettségállománya már 758 millió forintra rúgott.

Megtaláltuk a legnagyobb adósok listáján a tavaly a második negyedévben a 2. helyen végzett, a NAV-nak 2,7 milliárd forinttal tartozó KDB Trade Kft.-t is. Ez egy budapesti, Rottenbiller utcai székhelyszolgáltatós címre bejegyzett cég, fő tevékenysége a fa-, építőanyag- és szaniteráru-nagykereskedelem volt. Már működésének második évében, 2012-ben adóvégrehajtás indult ellene, 2013-ban az adószámát is felfüggesztették.

Az adóslistán szerepel P. Koltai Gábor filmproducer produkciós cége, a felszámolás alatt lévő Filmsziget Kft. is, mint ahogy az első nagy bedőlő hazai nyomda, a 2009 óta felszámolás alatt lévő, a hitelezőivel szemben négymilliárdos adósságot felhalmozó Grafika Press Kft. is.

A céges listán egyébként feltűnően sok ingatlanos, építőipari, mezőgazdasági, gabonakereskedelmi és biztonsági vállalkozás van.

Győzike még mindig a listán

A magánszemélyek listáján továbbra is ott van a régi ismerősnek számító Gáspár Győző, alias Győzike és felesége Gáspárné Balla Beáta, akiket korábban a bíróság jogerősen is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt adócsalásért, miután 2005-2006-ban 27,5 millió forint személyi jövedelemadót titkoltak el, amit 76,4 milliós jövedelmük után nem fizettek be.

A listán továbbra is ott van a börtönből kiszabadult volt szocialista politikus, Zuschlag János, valamint az akasztói nagyvállalkozó Stadler József is. Jogerősen két év tíz hónap börtönre ítélte Stadler Józsefet a Kecskeméti Törvényszék csődbűncselekmény miatt, de a rossz egészségi állapotban lévő vállalkozó még előző büntetését sem töltötte le.

Jelentős összeget hajtana be a NAV a csempészésért és sikkasztásért elítélt Földesi-Szabó Lászlón is, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány egykori kuratóriumi elnökén.

Hunvald György, a főváros VII. kerületének korábbi szocialista polgármestere is szerepel a listán, aki ellen az elmúlt években több peres eljárás is folyt.

Még mindig szerepel a neve annak a két kínai magánszemélynek, akik 2012 első negyedében vezették jogerőssé vált adóhiánnyal érintett adózók felsorolását. Az akkori NAV-közlés szerint az ugyanabban az óbudai panelházban, épp egymás felett lakó Wang Sheng Qiang és Chen Wen Min fejenként hajszálra ugyanakkora összeggel, mintegy 450-450 millió forinttal tartozott. Ez is azt jelzi, hogy a tízmilliós összeggel számolt értéknél messze nagyobb lehet a valós összes tartozás.