Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kereken kétszázan szerepelnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal most közzétett listáján, amely az október 30-ai állapotok szerint a jelentős összegű adóhiánnyal érintett cégeket és magánszemélyeket sorolja fel. Az adóhatóság ezúttal egy tízoldalas dokumentumban számol be a 2013 harmadik negyedében jogerőssé vált követeléseinek csúcstartóiról. A felsorolásban 49 cég és 151 magánszemély szerepel, összesen 78 milliárd forint tartozást felhalmozva, ami a korábbi statisztikákhoz képest kiugró összegnek számít.

Szintén feltűnő a friss adatokban, hogy a harmadik negyedéves csúcstartótól, a Koffoló Viszép Kft.-től összesen közel 8 milliárd forintot (2,57 milliárd forint adóhiány, 5,31 milliárd forint jogkövetkezmény) követel a NAV. Arra, hogy egyetlen adózón ennyi kérjen számon az adóhivatal, a közelmúltban nem volt példa: a második negyedévi listavezető EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2,4 milliárd forinttal tartozott, míg az első negyedévi csúcstartón, a 2010 februárjában félmilliós jegyzett tőkével bejegyzett, a neve alapján arab származásúnak tűnő, berlini lakóhelyű Ammar Al-badawi által vezetett és tulajdonolt, autókereskedelemmel foglalkozó Ammory-Car Kft., amely február óta áll NAV-végrehajtás alatt, január végétől pedig már adószáma sincs, másfélmilliárdot követel a hivatal.

A 20 legnagyobb adós

Forrás: NAV
Kép: Napi.hu

A Koffoló Viszép esete azért is rendhagyó, mert általában nagyjából ugyanakkora jogkövetkezmény szokott összejönni, mint amekkora az adóhiány, vagy annál kisebb. A kft.-nél a jogkövetkezmény összege viszont több mint duplája az adóhiánynak.
A magánszemélyek között a legnagyobb tartozással a harmadik negyedévben a zuglói Berdó Levente Csaba rendelkezett, tőle több mint egymilliárd forintot szeretett volna beszedni a NAV.

Győzike a másik listán

A NAV néhány nappal ezelőtt tette közzé azokat a frissített listákat is, amelyeken - pontos összeg feltüntetése nélkül - a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló 100 millió forint feletti tartozással rendelkező cégeket, illetve a több mint 10 millióval tartozó magánszemélyeket sorolja fel. Amint arról beszámoltunk, a listán továbbra is szerepelnek ismert nevek és neves cégek, a felsorolások szereplői összesen legalább közel 240 milliárd forinttal lógnak, de a valós tartozás ennek többszöröse is lehet.

Egy év alatt a csúcsra

Az éllovas Koffoló Viszép Kft.-t mindössze másfél évvel ezelőtt, 2012 márciusában jegyezte be a cégbíróság, 500 ezer forint jegyzett tőkével, fő tevékenységként lakó- és nem lakóépületek kivitelezésére, valamint egyéb építési munkákra. A társaságnak azonban számos más bejegyzett tevékenysége is van, szerepel köztük például a gabona, takarmány, dohány, cukor, ital, zöldség, gyümölcs és hús, valamint egyéb élelmiszer nagykereskedelme, a hulladék, fa, építőanyag, elektronikai háztartási cikk nagykereskedelme, valamint az üzemanyag kiskereskedelem is. A kft. székhelyét Nagykőrösre jegyezték be, azonban egy év múlva, 2013 márciusában már áttették Kecskemétre. A vállalkozás működésének első évében már nettó 534 millió forint értékesítési és 4 milliós egyéb bevételt ért el. A 2012-es mérlegéből kiderül, hogy ebből 454 millió forint exportértékesítésből jött össze, a belföldi értékesítése 80 millió forintot tett ki. Az évet 139 milliós adózott eredménnyel zárta. A cég ügyvezető-tulajdonosa - alapítása óta - a nyírgyulaji Tóth Miklós. A cég saját tőkéje 2012. december végén 139 millió forint volt, a tartozásai 55 millió forintra rúgtak - derül ki Céginfo.hu adataiból.

Az egyik CBA-s céget is kilistázták

Ahogyan az a fenti táblázatból is kitűnhet, a 20. helyre felkerült a listára a CBA Remíz üzleteket is működtető, jelenleg 130 dolgozót foglalkoztató CBA-Remíz-Ker '99 Kft. - mintegy 426 milliós adótartozással és 427 millió forint összegű bírsággal és késedelmi kamattal.

Cáfol a CBA

Cikkünk megjelenését követően a CBA Kereskedelmi Kft., mint a CBA franchise rendszergazdája azt közölte lapunkkal, hogy lekérték a NAV-tól a friss adófolyószámla-kivonatot, amelyet szerkesztőségünkbe is eljuttattak. E szerint a CBA Remizker '99 Kft.-nek nincs lejárt köztartozása, azaz tévesen szerepel a listán. Közölték: megtették a szükséges lépéseket a NAV-nál annak érdekében, hogy a kft. listáról való törlése mihamarabb megtörténhessen.

A kereskedelmi cég nettó árbevétele tavaly 4,7 milliárd forintra csökkent az előző évi 5,2 milliárdról, az adózott eredménye pedig 18 millióra esett a 2011-es 91 millió forintról. Az üzleti tevékenysége azonban tavaly veszteséges volt (mínusz 122 millió forint). A kereskedelmi cég tulajdonosa Tóth Imre, Walter Gyula és az A'Dios-Plus Kft. (A 2012. december végén, a cég beszámolójában Tóth és Walter mellett Dienes Zoltán szerepelt harmadik tulajdonosként.) Az A'Dios-Plus Kft. korábban CBA Remízker Plusz Kft. néven működött, a fő tevékenysége a saját tulajdonú ingatlan adásvétele, de kis- és nagykereskedelem is szerepel a bejegyzett tevékenységei között. Az A'Dios-Plus tulajdonosa 2004 és 2007 között Dienes Zoltán és Tóth Imre volt, azóta Nagy-Britanniában bejegyzett cégek, jelenleg az Unitpride Ltd. A Céginfo.hu adataiból kiderül, hogy az A'Dios-Plus érdekeltségében áll a CBA-Remíz-Ker '99 Kft. mellett a CBA Food World Kft., a CBA Extra Klasszis Kft., a CBA-Remíz Kft. és az Erzsébet Áruház Kft. (E cégek üzleteket is működtetnek.) Az A'Dios-Plusból tavaly júniusban vált ki az A'Dios Príma Kft.

Adatokért, nagyításért kattintson az ábrára!

(jelmagyarázat: vastag nyíl=tulajdonos, vékony=cégjegyzékre jogosult, zöld=jogelőd/jogutód)

Panelházakban tűnnek el a milliárdok

A székhelyszolgáltatók és cégtemetők is képviseltetik magukat a friss feketelistán. Az ehhez hasonló felsorolások állandó szereplőinek számítanak a Tatabánya, Komáromi út 31. alá (alábbi képünkön) bejegyzett cégek. A harmadik negyedévi listán négy ilyen kft.-t találtunk - mindegyikük nevében szerepel a Szpero szó -, amelyeken összesen 1,4 milliárddal tartoznak. A budapesti Nyírpalotai út 1. fszt. 1., valamint a Nyírpalotai út 5. fszt. 2. alatt is hasonló a helyzet: mindkét címről 3-3 cég került fel a listára, összesen közel kétmilliárd forintos tartozással. Ugyanígy sűrű helynek számít a fővárosi Podmaniczky utca 57. 2. em. 14., ahonnan két cég több mint 600 millióval lóg a NAV-nak. Szintén két céggel és mintegy félmilliárd forinttal képviselteti magát az angyalföldi Béke tér 7. fszt. 2. lakása.

Tatabánya, Komáromi út 31. - Forrás: Google StreetView
Kép: Napi.hu