Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Összesen közel 180 oldalon sorolja fel a NAV legújabb két listája azokat a magánszemélyeket és vállalkozókat, akik legalább 10 millió, valamint azokat a cégeket, amelyek legalább 100 millió forinttal adósak. A 180 napon keresztül folyamatosan fennálló tartozásokat listázó, negyedévenként frissített felsorolásokban ez év második negyedében 2638 cég és 4144 magánszemély szerepelt, vagyis az összesített tartozásuk alsó hangon is bőven meghaladja a 300 milliárd forintot, ami a valóságban akár ennek többszöröse is lehet. A magánszemélyek száma jellemzően minden negyedévben négyezer körül mozog, a cégek esetében viszont most jelentős növekedés történt az első negyedévi 1,8 ezerhez képest.

Régi nevek a céges szégyenlistán

Jelentős adótartozást halmozott fel és jó ideje szerepel a felsorolásban a Magyar Posta Zrt. egykori alvállalkozója, a fővárosban korábban levélkézbesítést végző, jelenleg felszámolás alatt lévő EU Posta Zrt., valamint a felszámolás alatt lévő, pécsi székhelyű CBA-Fema Kft. A kereskedelmi cég egyik tulajdonosa a CBA-Csemege Trió Kft., amelynek 2003-2007 között résztulajdonosa volt Baldauf László, a CBA Kft. ügyvezetője, jelenleg pedig négy magánszemély érdekeltségében áll: ifj. Baldauf László, Baldaufné Borsos Brigitta, Tomicsek János és Tomicsek Jánosné neve szerepel a cégadatokban. A kötelezettségállománya 2010 decemberében, amikor elindult a felszámolási eljárása, 459 millió forintra rúgott.

Sok a hulla, de nem temető - mi az?

Az elmúlt években "cégtemetőként" elhíresült székhelyeken is több tucat NAV-adóslistás céget találtunk. A Tatabánya, Komáromi út 31. szám alatt bejegyzett cégek közül ezúttal 26 vállalkozást számoltunk össze, míg a székhelyszolgáltatást, cégalapítást szintén nyújtó CégHmester irodái közül a XIII. kerület, Béke tér 7., földszint 2-es lakásába bejegyzettek közül 27-et. A Budapest IV., Virág u. 39.-ben található cégtemető 21 bedőlt vállalkozással képviselteti magát.

A Cégszolgálat Kft. budapesti Podmaniczky utcai címén 35, újlengyeli címén pedig 9 cég van a friss listából. A székhelyszolgáltatást nyújtó kft. ügyvezetője korábbi cikkünk kapcsán úgy fogalmazott: nem minden temető, ahol sok a hulla. Szerinte a székhelyszolgáltatót és a cégtemetőt az üzleti modell különbözteti meg. Utóbbinál az ügyfélnek az elején kell sokat fizetni, míg náluk nincs hűségnyilatkozat és nem kell előre kifizetni éveket. Aki tehát a NAV elől eltűnik, az a székhelyszolgáltató elől is eltűnik, így bevétel sincs belőle - fogalmazott Szabó Gábor. A náluk lévő - a NAV-listán is szereplő - Bács-Ász Gabona Kft. kapcsán elmondta: már 2012 szeptember 27-én kérték - hiába - a cégbíróságot, hogy mivel eltűnt a cég és fel is mondtak neki, töröljék a székhelyet, de más esetekben is hasonló volt a történet.

A felszámolás alá került húsipari cégek sorát gazdagítja a gyöngyösi székhelyű Falcotrade Húsipari és Kereskedelmi Zrt. is, amely 2006 nyara óta van felszámolás alatt. Az egykor a Carnex-csoporthoz tartozó társaság összesen több mint négymilliárd forint adósságot halmozott fel hitelezőivel szemben.

Becsődölt és 2011 vége óta felszámolás alatt áll a Starking Zöldség-Gyümölcs Kereskedelmi Zrt. is, amely 2009-ben még közel nettó 8,4 milliárdos forgalmat bonyolított, ám kötelezettségei meghaladták az 1,4 milliárd forintot - derül ki a Céginfo.hu adataiból.

A könyvkereskedő Sun Books Kft. is ott van a nagy adósok között, a felszámolása 2010 júliusában indult el, nettó árbevétele 2009-ben még meghaladta az egymilliárd forintot. A céget 2007-ben vásárolta meg a Líra és Lant-csoport.

A milliárdos Vitézy Tamás érdekeltségében lévő - az egykor a Helyi Thémát is előállító - Théma Nyomda Kft. is rajta van az adóslistán, a cég 2013 novembere óta áll felszámolási eljárás alatt. Lapinformációk szerint hitelező bankja kezdeményezte a felszámolást, mivel a nyomda nem teljesítette fizetési kötelezettségét. Egymilliárdos tartozása volt a cégnek 2012 végén, a mérlege szerint.

Az adóslistán bérelt helye van az állami felszámoló alá rendelt Kapuvári Hús Zrt.nek és Kapuvári Bacon Kft.-nek, az állami Malév Zrt.-nek és a Malév Vagyonkezelő Kft.-nek. Adósak maradtak az államnak továbbá a volt Ganz-cégek, az Ikarus Holding Zrt., az egykor elektronikai üzleteket működtető Electro World Magyarország Kft., az anyagcégével együtt becsődölt, elektronikai gyártó Elcoteq Kft., a szintén felszámolás alatt álló, holland hátterű logisztikai szolgáltató Rynart Transport Hungary Kft. és a kapcsolódó RTH Vagyonkezelő Kft., az egykor több Skála áruházat üzemeltető Skála Group Kft., az ország egyik legnagyobb készétel- és szendvicsgyártó üzemét létrehozó Star Menü Kft., a Styl Ruhagyár Zrt. és az édességgyártó Sweet Point Zrt. is. Szintén ott van a jó ideje felszámolás alatt álló ABO Mill Malomipari Zrt. és az alternatív gázkereskedőként megismert Emfesz Kft. is.

A NAV felsorolásában továbbra is megtalálható a becsődölt, debreceni Aranybika szálló egykori tulajdonosa a Cívis Hotels Zrt., a Cerbona Élelmiszeripari Zrt., a Budapesti Vegyiművek Zrt., a ruhakereskedő Jeans Club Kft., a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Kft. és a bábolnai Pannon Baromfifeldolgozó Kft., a salgótarjáni öblösüveggyár egykori tulajdonosa, az R-Glass Hungary Kft. és a Zala Bútorgyár Zrt. is.

Győzike és Zuschlag, még mindig

A magánszemélyek listáján továbbra is ott van a régi ismerősnek számító Gáspár Győző, alias Győzike és felesége Gáspárné Balla Beáta, akiket korábban a bíróság jogerősen is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt adócsalásért, miután 2005-ben és 2006-ban 27,5 millió forint személyi jövedelemadót titkoltak el, amit 76,4 milliós jövedelmük után nem fizettek be.

Szintén szerepel a neve annak a két kínai magánszemélynek is a listán, akik 2012 első negyedében vezették jogerőssé vált adóhiánnyal érintett adózók felsorolását. Az akkori NAV-közlés szerint az ugyanabban az óbudai panelházban, épp egymás felett lakó Wang Sheng Qiuang és Chen Wen Min fejenként hajszálra ugyanakkora összeggel, mintegy 450-450 millió forinttal tartozott. Ez és Győzikéék példája is azt jelzi, hogy a tízmilliós összeggel számolt értéknél messze nagyobb lehet a valós összes tartozás.

A listán továbbra is ott van a börtönből korábban kiszabadult volt szocialista politikus, Zuschlag János - vagyis a könyvéből származó bevétel vagy nem volt elegendő a tartozás kiegyenlítésére, vagy nem erre fordította -, valamint a ideje elfogott milliárdos Földesi-Szabó László, valamint az akasztói nagyvállalkozó Stadler József is. (Őt egyébként a Szegedi Ítélőtábla jogerősen négy év tíz hónap börtönbüntetéssel, és 67 millió forintos vagyonelkobzással sújtott 2011 novemberében, miután a vád szerint a vállalkozó valótlan tartalmú adóbevallásokat készített, fiktív számlákat szerepeltetett a könyvelésben, és 67 millió forint társasági adót nem fizetett be.)