Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Digitális Jólét programért felelős miniszterelnöki biztos a Figyelőnek nyilatkozva elmondta, hogy elkészült az erre vonatkozó magyar javaslat, amiről a következő hónapokban egyeztetnek a visegrádi 4-ek miniszteri, illetve kormányfői szinten.

Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország, mint tömb, ezután Brüsszel elé tárja a javaslatot. Ha azt tapasztalják, hogy ott a kelleténél lassabban halad az előterjesztés megvitatása, akkor a négyek akár már 2017 elején, saját körben készek lépni. Ha viszont elfogadható, ráadásul támogató módon történik a javaslat megtárgyalása, akkor 2018 januárjától léphetnek hatályba az intézkedések, az unió 28 országában.

Amelyek nem új adó bevezetésén alapulnak, hanem az adóigazgatáson keresztül próbálják a közteherviselés alá vonni a nagy multikat. Mind Deutsch Tamás a Figyelőnek elárulta, arra törekednek, hogy olyan helyzetet teremtsenek, hogy a globális internetes cégeknek inkább megérje érdekeltséget létrehozniuk az egyes államokban, így például Magyarországon egy magyarországi leánycéget.