Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tállai András elmondta azt is, hogy az ügyfelek érdekének lehető leghatékonyabb kiszolgálása érdekében a NAV nemzeti adókonzultációt kezdeményezett az adószakma képviselőinek meghívásával, amely szeptember 22-én kezdődik. Mint mondta, szükség van az adórendszer további átalakítására, példaként az adóeljárást említve, amihez számítanak az adószakma minden szereplőjére. Az adóhivatallal szemben elvárás, hogy egyrészt a cégek versenyképességének növelésével a lehető legjobban segítse a gazdaság fejlődését, ugyanakkor gyorsan megtalálja és haladéktalanul fellépjen a csalárd résztvevők ellen - mutatott rá.

Az államtitkár ismertette, a közigazgatásban az egyik legnagyobb ügyfélforgalmat a NAV bonyolította 2016 első félévében. Az ügyfélszolgálatokat csaknem 1,6 millió ügyfél kereste fel személyesen, és mintegy 430 ezer esetben kaptak telefonon keresztül azonnali tájékoztatást az érdeklődők. Az adóhivatal honlapját is egyre többen használják, szeptember 15-ig több mint 48 milliós megtekintést regisztrált a rendszer.