Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára a lapnak elmondta, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkája több szempontból is érdemben átalakulhat. Kifejtette, a legújabb tervek szerint az adóhatóság különféle szolgáltatásokkal, engedményekkel teheti könnyebbé a legálisan működő, dolgozó gazdasági szereplők és magánszemélyek életét. Emellett a NAV nagyobb anyagi felelősséget is vállal majd saját munkájáért.

A helyettes államtitkár az adóellenőrzések határidejének kérdését említve azt mondta, a tárca tervei szerint az adókötelezettségeket megfelelően teljesítő cégek, magánszemélyek ügyeiben hat hónap elteltével mindenképpen be kellene fejezni a hatósági ellenőrzést. Emellett a minisztérium mérlegeli annak törvénybe foglalását, hogy az adóhivatal a mostaninál nagyobb összeget fizessen azok részére, akiknek az ügyében maga a NAV esik késedelembe - közölte.

A javaslat szerint a jövőben az alapkamat négyszeresére nőjön a NAV késlekedésekor az adózót megillető kamat mértéke.

Pankucsi Zoltán elmondta még, hogy a jövőben az adóhivatal komoly összeget utalna át az adózóknak, ha a jogorvoslati fórum utóbb azt állapítja meg, hogy jogsértő volt az elsőfokú NAV-határozat. A tervek szerint a hatóság az elsőfokú határozat ellen benyújtott fellebbezési illeték ötszörösét, de legalább 250 ezer forintot fizetne ki a sérelmet szenvedett adózónak.