A  Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban  (NAV) sajtótájékoztatóján elmondta tavaly 4,7 millió szja-bevallást nyújtottak be. Tapasztalatai szerint a bevallások nagy része az utolsó héten érkezik.

A NAV ügyfélszolgálatai este hat óráig vannak nyitva, és a telefonos ügyfélszolgálat is addig működik. A legkényelmesebb azonban elektronikusan elkészíteni és az ügyfélkapun keresztül benyújtani a bevallást, ehhez soron kívül regisztrálni lehet a NAV ügyfélszolgálatainál - hangsúlyozta.

Jövőre már mintegy 4 millió magánszemélynek a NAV készíti el az szja-bevallást, amit mindenki elektronikusan tekinthet majd meg. A munkáltatók január óta továbbítják az ehhez szükséges adatokat az adóhatósághoz. A NAV-ot idén 455 ezren bízták meg a bevallás elkészítésével, míg 700 ezren munkáltatójukkal számoltak el.

Ennyien kérték a NAV-ot a bevallásra

Az idén bevezetett bevallási nyilatkozattal, amikor teljes egészében az adóhatóság készíti el a bevallást, 183 ezren éltek jogszerűen. A 205 ezer igénylőből 22 ezren kaptak értesítést arról, hogy valamilyen okból, például, mert valamilyen kedvezményt érvényesítettek, nem tehettek volna nyilatkozatot, nekik önállóan kell elkészíteniük a bevallást. Aki nem kapott értesítést, nincs teendője. Az elkészült bevallásokat május 20-án 8 órától a NAV honlapján keresztül is elérhető eBEV portálon meg lehet nézni.

A NAV közreműködésével készített egyszerűsített bevallást 272 ezren választották. Az adóhatóság már elküldte az adózóknak az szja-bevallási ajánlatot. Azoknak, akik az adatok között eltérést észlelnek, a kiküldött nyomtatvány "adózó javítása" mezőkbe kell beírniuk az általuk pontosított adatokat, és május 20-ig eljuttatni a NAV-hoz. Akik a bevallási ajánlatban és az igazolásokon szereplő adatok között nem tapasztalnak eltérést, nincs teendőjük, a bevallási ajánlat érvényes bevallásnak minősül.

A pótlólagos adót ugyancsak május 20-ig kell megfizetni. Az adózók 200 ezer forint alatti összegnél pótlékmentesen hat havi részlefizetést választhatnak, az első részlet esedékessége május 20. Az adó kiutalásának határideje 30 nap.

Az szja 1+1 százalékáról is május 20-ig lehet rendelkezni, késedelem esetén a nyilatkozat érvénytelen. Az szja 1 százalékát civil szervezetek, másik egy százalékát egyházak vagy a Nemzeti Tehetség Program javára lehet felajánlani. Ha valaki már benyújtotta a bevallását, de az 1+1 százalékról még nem rendelkezett, május 20-ig még megteheti papíron vagy elektronikusan.

Friss házasok is kérhetik még a kedvezményt

A friss házasok kedvezményét május 20-ig még kérhetik az szja-bevallásban, akik tavaly kötöttek házasságot, de év közben nem érvényesítették. A KSH statisztikája szerint a tavaly kötött 46 ezer házasságból legalább 30 ezer pár megfelel a feltételeknek, de tavaly csak 12 ezren vették igénybe a kedvezményt. Az érintetteknek mindössze annyi teendőjük van, hogy az szja-bevallás 20. sorába beírják a kedvezmény összegét, az 51. sorban megadják házastársuk adatait, valamint a kedvezményre vonatkozó döntésüket.

A kedvezmény az összevont adóalapból jár, havi összege 31 250 forint, ezt kell besorozni a házasságban töltött hónapok számával. Első hónapnak az esküvő hónapja utáni hónap számít. Ha valaki tavaly januárban kötött házasságot, a kedvezmény 11 hónapra jár.