Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tizenöt nappal azután, hogy lejárt a pénztárgépek megrendelésére adott idő, öt korábban már engedélyezett online kassza esetében megtiltják a forgalomba hozatalt - írta a Népszabadság. Ezzel több ezer kiskereskedő járhatott pórul olyan géppel, amit nem is lehet használni.

A letiltott gépek között van a lap szerint az Alt Cash Kft. azon pénztárgépe is, amely sorozatgyártásához 30 millió forint támogatást adott a Nemzetgazdasági Minisztérium azért, hogy tízezer gépet maximum 100 ezer forintos áron értékesítsen.

A lap a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalra hivatkozik, amely honlapján felsorolja, mely pénztárgépek kapták meg az forgalmazási engedélyt, öt kassza mellett pedig az áll, hogy "nem". Mind az öt esetében jogerőre emelkedett már a döntés.