A következő egy évben a kkv-k mindössze 41 százaléka támogatja így dolgozóit.

Immár harmadik negyedéve tízből csupán közel négy vállalkozás készül valamilyen cafeteriával is kiegészíteni munkavállalói fizetését. A különböző elemek közül továbbra is az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb, minden negyedik cég kívánja alkalmazni a jövőben. Ezt követően a munkába járás költségtérítése (18 százalék) a leginkább preferált juttatási forma, ráadásul közel duplájára,10 százalékról 18 százalékra ugrott az ezzel számoló cégek aránya év végéhez képest.

A harmadik helyen kivételesen a pénzbeli jutalom áll (13 százalék), holott a felmérés készítésekor még nem volt ismert a kormány azon szándéka, amely szerint maximum húszezer forintig készpénzesítenék a cafeteriát. A Szép-kártya ezzel lekerült a dobogóról (9 százalék), jelenleg ez a negyedik legnépszerűbb juttatási forma - részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztályának vezetője.

A különböző méretű cégek eltérő arányban nyújtanak cafeteriát munkavállalóiknak: a cégmérettel párhuzamosan ez egyre növekszik. Míg a mikrovállalkozások mindössze egyharmada (34 százalék) ad béren kívüli juttatást, addig a kis- és középvállalkozásoknál ez az arány jóval kedvezőbb (49 százalék és 52 százalék). A középvállalkozásoknál azonban ez jelentős visszaesés, hiszen év végén még a cégek 70 százaléka vélekedett így. A különböző szektorokat tekintve egyedül a kereskedelemben terveznek a vállalkozások az átlagnál alacsonyabb arányban cafeteriát alkalmazni (36 százalék), tehát az itt dolgozók számíthatnak a legkevésbé béren kívüli juttatásra.