A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

A pénteken benyújtott adótörvényekben az NGM bezárja a korábbi adókiskaput, s a biztosításokról szóló, teljesen átalakított szabályozás révén megszűnik a munkáltató által fizetett unit linked biztosítás adómentessége. A szabályozás lényege, hogy nem könyvelési és egyéb szempontok szerint differenciálja a biztosításokat, hanem valódi értelmük szerint − melyik legyen élet, melyik kockázati és egyéb. Az adómódosítók már múlt héten kiszivárogtak, azokhoz képest a benyújtott paragrafusokban nagy újdonságok nem voltak.

A korábban évekig erőteljesen promotált céges unit linked biztosításoknak viszont a módosításokkal bealkonyul. Egy furfangos jogértelmezés miatt ugyanis olyan konstrukciót lehetett kialakítani, amelyben a biztosítási díjat béren kívüli juttatásként a munkáltató fizette, a biztosított azonban a munkavállaló volt, s mindez így adómentes volt. Az "üzlet" az volt − ellentétben egy általános biztosítással −, hogy megtakarítást adott a munkáltató.

A konstrukciónak voltak hátrányai is, az adómentesség ugyanis addig volt igaz, amíg a szerződést nem módosították − ez akkor történt meg, ha a munkavállaló felmondott vagy elveszítette az állását. Ebben az esetben az egész megtakarítás adókötelessé vált, beleértve a korábban befizetett díjat is.

Vagyis addig mindenképp érdemes volt a vállalatnál maradni, amíg a biztosítás ketyegett, különben költségessé vált volna a megtakarítás. Ellenkező esetben vagy fel kellett bontani a szerződést, megszüntetve a biztosítást, vagy módosítani kellett azt, hogy a továbbiakban a munkavállaló fizesse a díjat. Az elsőnél − mivel az ilyen biztosítások az első években költségesek − a befizetések javát elveszti a munkavállaló, a másodiknál pedig pluszköltséget jelent a díjfizetés.

A beterjesztett verzió megszünteti ezt a joghézagot. Ám a már megkötött kontraktusok 2015 végéig változatlan szabályok mellett maradhatnak, s ha meg is szűnik a mentesség, a kedvezmény marad. Jövőre ugyanis nem az általános szabályok szerint kell majd adózni az ilyen jövedelem után, hanem úgy, mint a béren kívüli juttatásoknál. Ez azt jelenti, hogy a díj 1,19-szerese után kell 16 százalék szja-t fizetni, ez nagyjából húszszázalékos teher.