A 180 napon túl folyamatosan fennálló, magánszemélyek esetében 10, vállalkozásoknál 100 millió forint feletti adótartozással bírók listája után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közölte a legnagyobb adósok listáját is, ami a megállapított adóhiány, valamint a büntetés és a késedelmi kamat - vagyis a megállapított jogkövetkezmény - összege alapján áll össze.

Gyors összesítésünk szerint az összes adóhiány 14,5 milliárd forintra rúg, és ettől nem marad el sokkal a jogkövetkezmények összege sem. A lista egyébként tovább rövidült és az összes tartozás is kisebb lett. Az elmúlt év harmadik negyedében még kétszáz, az utolsó negyedben pedig 120 volt a cégek és magánszemélyek száma, az összes tartozás pedig rendre 86 és 40,5 milliárd forintra rúgott.

A felsorolásban nem bukkantunk olyan ismert nevekre, mint a csütörtökön közzétett szégyenlistában, ahol a Malév mellett neves magyar és külföldi cégekkel, celebekkel is találkozni.

Cégek

A listavezető a soproni bejegyzésű Master-Copy Kft., amely a bő százas felsorolásban háromszor szerepel. Ettől a cégtől összesen közel 2,6 milliárd forintot követel a NAV - az összeg bő felét az adóhiány, a fennmmaradó részt pedig a megállapított jogkövetkezmények teszik ki.

Az aranyérmes Master-Copy

Az 1991-ben bejegyzett, soproni székhelyű Master Copy Kereskedelmi Kft. számítógépek és irodatechnikai kellékanyagok nagykereskedelmével foglalkozik - derül ki az Opten adataiból. Az irodatechnikai kellékanyagok nagykereskedelmét 2009-ben a szintén soproni, azonos nemzetközi cégcsoporthoz tartozó, 2002-ben kiskereskedelmi tevékenységre alapított Master-Comp Kft. vette át - olvasható a Master-Comp honlapján.
Az 5,45 millió forint jegyzett tőkéjű Master-Copy egy soproni magyar és egy osztrák magánszemély tulajdonában van, 1998 és 2004 között két budapesti, egy szombathelyi és egy győri fióktelepet is fenntartott. A cég 2008-ban még nettó 4,7 milliárd forintos árbevétel mellett 47 milliós nyereséget termelt, 2008-ban azonban tevékenysége vesztesége fordult, az évet egymilliárd forintos nettó árbevétellel és 66 milliós veszteséggel zárta. 2010-ben már csupán 7,2 milliós forgalmat bonyolított, a vesztesége 5,5 millióra rúgott; tartozásai meghaladták a 45 millió forintot.

Tavaly október-decemberben a törölt adószámú nagykátai Vargesz '80 Kft. vezette a listát, bő 3,5 milliárddal. Ez nagyobb volt, mint a 2011 második negyedéves listavezető hárommilliárdos tartozása, viszont kisebb a harmadik negyedév éllovasának, a Retz bútoráruházakat egykor üzemeltető Poltrend Kft. 4,9 milliárdjánál.

NAV-feketelista - top 5 cég
NévMegáll. adóhiány      (Mrd Ft)Megáll. jogkövetk.   (Mrd Ft)
Master-Copy Kft. (Sopron)*1,341,25
Milsec Vagyonvédelmi Kft. (Budapest)1,000,92
Biotechbuild Kft. v.a. (Dunaújváros)**0,590,56
Raab-Credit Bt. (Nagyszentjános)**0,540,50
Hart-Soft Kft. (Budapest)***0,460,42
*összesített adatok
**adószám törölve
***adószám felfüggesztve
Forrás: NAV, Napi Gazdaság Online

Az ezüstérmes Milsec

A Milsec Vagyonvédelmi Kft. 2007 decemberében kezdte meg a tevékenységét, a cégbíróságon leadott beszámolói szerint töretlenül fejlődött, 2008-ban 913 millió, 2009-ben pedig már közel 1,8 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, az adózott eredménye nettó 1,4 millió, illetve 1,9 millió forint volt - derül ki az Opten cégtárának adataiból. Kötelezettségállománya 2009-re 114 millió forintra nőtt.
A cég 500 ezer forint törzstőkével kezdte el működését, személybiztonsággal kapcsolatos tevékenységet folytatott, de foglalkozott - a cégbírósági adatok szerint - munkaerő kölcsönzéssel, munkaközvetítéssel és egyéb emberi erőforrás gazdálkodással. A cég székhelye többször változott, Halásztelek, majd két budapesti cím következett; tulajdonosai belföldi magánszemélyek, 2011 márciusa óta a budapesti lakcímmel bejegyzett Tarasenko Ruslan érdekeltségében áll.
A Gazdasági Versenyhivatal közleményeiből kiderül, hogy a Milsecet idén februárban kétmillió forintos bírsággal sújtotta. A GVH vizsgálata szerint a fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó InterCash Consulting Kft. és a Group Saving Kft., valamint a vele szerződésben álló vállalkozások tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, ezért a kiszabható legmagasabb, összesen közel 60 millió forintos bírsággal sújtotta őket. A Milsec (másodmagával) a jogsértő reklámokat jelentette meg, és szervezési feladatokat is teljesített. A vállalkozások a megbízások alapján közvetlenül részesültek a fogyasztókkal megkötött szerződésekből származó bevételekből - olvasható a GVH közleményében.

Magánszemélyek

A friss lista egyik érdekessége, hogy két, neve alapján vélhetően kínai magánszemély hajszálra egyforma nagyságú, 226 619 214 forint megállapított adóhiánnyal bír, ugyanabban az óbudai panelházban lakik, épp egymás felett: egyikük a 6. emelet 38-ban, másikuk a 7. emelet 38-ban. Ők a jogkövetkezményekkel együtt összesen mintegy 0,9 milliárd forinttal tartoznak. Ezzel a magánszemélyek között - akik egyébként darabszámra a listán felsoroltak felét teszik ki - ők számítanak a legnagyobb adósnak.

NAV-feketelista - top 5 magánszemély
NévMegáll. adóhiány (mFt)Megáll. jogkövetk. (mFt)
Wang Sheng Qiuang226,6223,6
Chen Wen Min226,6223,6
Szegfű Tibor114,8122,4
Szilágyi András98,296,9
Majoros György86,7-
Forrás: NAV, Napi Gazdaság Online