Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Az önkormányzatok adóbevételeire gyakorolt hatás egyelőre nem mérhető, ha a kormány határozata értelmében a nemzetgazdasági miniszter olyan, a 2013-as büdzsét érintő jogszabálytervezetet dolgoz ki, amely szerint a helyi iparűzési (ipa) adóalap számítása során a nettó árbevételből csak annak 80 százalékáig lehet az eladott áruk beszerzési értékét és a közvetített szolgáltatás értékét levonni − mondta a Napi Gazdaságnak Szmetana György, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) adószakértője.

A szövetség ugyan üdvözli az elgondolást, de felhívja a figyelmet, hogy az elképzelést előtte "le kell modellezni", ugyanis egyes szakértők szerint az 1200 milliárd forint − mások szerinti 1500 milliárd − adósságállomány csak akkor csökkenthető, ha számítások bizonyítják, hogy az ipa ilyen elveken nyugvó számítása és beszedése valóban gyarapítja a városok büdzséjét. Szmetana szerint megfontolandó lenne, hogy a maximális kétszázalékos kulcsot egy százalékra mérsékeljék, és az ipa adóalapjából nem lehetne levonni semmilyen más összeget. Ez ugyanis zárná az eddigi kiskapukat és megszüntetné az olyan, nem éppen jogszerű megoldásokat, mint amikor például egyes vállalatok az igénybe vett szolgáltatásokat is jogtalanul az eladott áruk beszerzési értékéhez vagy az anyagköltségekhez számolják el. Ez nem jelentene teljesen új megoldást, 1990-ben például az ipa adóalapjából semmit nem lehetett levonni, igaz, akkor a kulcs mindössze 0,003 százalékos volt.

Másik megoldás is kínálkozhat az adósságállomány csökkentésére. A TÖOSZ szerint a kormányzatnak az a szándéka, hogy az önkormányzatoknak kötelező közszolgáltatási feladataik ellátására teljeskörűen álljon rendelkezésre a működési forrás. A kívánatos helyzethez azonban mielőbb szükség van a felhalmozott adósság "korrekt" rendezésére − olvasható a szervezet honlapján. Ezzel kapcsolatban Szmetana megjegyezte, pusztán a helyi adókat érintő változtatások önmagukban nem elegendőek. (Sok olyan önkormányzat van, amely önhibáján kívül került adósságspirálba.) Már 1991-ben is kiderült (ekkor a 3000 önkormányzatból 1000 igényelt önhibáján kívül úgynevezett pótlólagos önhiki- támogatást), hogy a rendszer "igazságtalan".

A minap bejelentett adósságkonszolidációra irányuló kormányzati törekvés (Napi Gazdaság, 2012. október 25.) több szempontból homályos, ugyanakkor rendkívül sürgető, hiszen a jövő évtől egyik önkormányzat sem nyújthat be deficites költségvetést. Mindezt nehezítik azok a tények, hogy ezentúl a személyi jövedelemadó és a gépjárműadó 60 százaléka az államkasszában landol, cserébe az állam az önkormányzatoktól átvállalt feladatokat finanszírozza.