Az utóbbi időben egyre több cigaretta kerül legális keretek között a magyar piacra - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összegzése szerint az idei tíz százalékos növekedést megelőzően a cigarettapiac már tavaly is bővült, akkor tizenkét hónap alatt majdnem nyolcmilliárd szálat szívhattak el a fogyasztók. Az ugyanakkor sokatmondó, hogy ezek a számok ugyanakkor igencsak elmaradnak a korábbiakétól: 2009-ben például 17,5 milliárd szál jelent meg a piacon, de a 2005-ös rubrikában is 14 milliárd szál szerepelt - emlékeztet a lap.

Kérdés ugyanakkor, hogy mit hoz a jövő a magyar dohánypiacon. Az Országgyűlés ugyanis a közelmúltban átalakította a jövedéki adószabályokat, így a dohánytermékek közterhe az elkövetkező másfél évben többször is emelkedni fog, legelőször idén szeptemberben. Régi tapasztalat, hogy az adóemelés lökést adhat a feketézésnek.

Ezzel kapcsolatban Suller Attila, a NAV sajtófőnöke úgy nyilatkozott a pénzügyőrök folyamatos ellenőrzéseket végeznek a határátkelőhelyeken, az unió külső határszakaszain pedig évente nagyjából négymillió vizsgálatot tartanak. De az ország belsejében, közúton, piacokon és közterületeken is gyakran fellépnek az egyenruhások. Ezek mellett a NAV folyamatosan fejleszti a csempészet visszaszorításához szükséges technikai arzenálját.

A hatósági fellépés idén meg is hozta a várt eredményt. A NAV hat hónap alatt több mint 170 millió szál cigarettát vont ki az illegális piacról, a tétel együttes értéke megközelítette a hatmilliárd forintot. Így fél év leforgása alatt lefoglalt áru jócskán meghaladja a korábbi két évben összesen elvett illegális dohányt - olvasható a Magyar Időkben.