Egy üllői hölgy számít Magyarország legnagyobb adósának a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által pénteken publikált lista szerint, amely a megállapított adóhiány, valamint a büntetés és a késedelmi kamat - vagyis a megállapított jogkövetkezmény - összege alapján áll össze. Ebben a felsorolásban azok szerepelnek, akik esetében a hatóság előző negyedév során jogerőre emelkedett határozatban magánszemélyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiányt állapított meg, és az adózók nem is fizettek. A listák összeállításának mikéntjéről, illetve arról, hogy milyen módon lehet onnan lekerülni, bővebben itt olvashat.

Összesítésünk szerint az összes adóhiány több mint a duplájára nőtt a második negyedévhez képest, ennek összege megközelíti a 23 milliárd forintot, míg a jogövetkezmények összege - szintén duplázódva - több mint 18 milliárdra rúg.

Ezzel párhuzamosan hosszabb lett a lista, 116-an - 53 magánszemély és 63 cég - szerepelnek rajta. Az alábbi lista a top 20 adóst mutatja - kattintson a képre a nagyításhoz!

forrás: NAV