A tervek szerint a magánszektorban 450 ezer forint volna a kedvezményes közteherrel adható cafeteria-juttatás felső határa. Az összegből százezer forint lehetne a készpénz, a fennmaradó 350 ezer forint kerülhetne az érintettek Szép-kártyájára.

A közszférában kétszázezer forintos keretet határoznának meg, ez egyenlő arányban oszlana meg a két juttatási forma között.

Az új szabályok jövőre léphetnek életbe, és a százezer forintos készpénzbeli juttatáshoz mind a négymillió hazai munkavállaló hozzájuthat.

Valamilyen módosításra az Európai Bíróság döntése miatt van szükség, de a változtatásra egyébként is volt kormányzati szándék - derült ki Varga szavaiból.