Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Magyarország kormányának elszántsága nem változott meg azzal kapcsolatban, hogy az Erzsébet-programot megvédje, megtartsa - mondta a kormányszóvivő.

A kormány szerdai ülésén tárgyal a kérdésről, és egy olyan rendszert hoznak létre, amely megfelel az európai unió követelményeinek, de legfőképpen tiszteletben tartja, figyelembe veszi a magyar emberek érdekét.

A 2016-ra meghirdetett programok, illetve az idén érvényes szabályok változatlanul megmaradnak, a pályázatok lezajlanak, a pénz illetve a keretek rendelkezésre állnak - fogalmazott Kovács.

Az elmúlt években 48 ezer munkaadó és több mint 2 millió felhasználó élt a program adta lehetőségekkel, valamint 58 ezer elfogadóhely jött létre, ennek révén pedig több mint 600 ezren, ezen belül 300 ezer gyermek szociális üdültetését és pihenését tette lehetővé a program.

Arra a kérdésre, számítanak-e arra, hogy a piacról kiszorult francia cégek kártérítési igényt támaszthatnak a magyar kormány ellen, Kovács azt mondta: a multinacionális cégek feljelentése alapján született az eljárás, és ez szerinte "át is üt az ítélet tartalmán".

Az Erzsébet-utalványok - akár papíralapon, akár kártyán rendelve - továbbra is a béren kívüli juttatás részeként adhatók, ezt a hatályos adójogszabályok biztosítják. Az Erzsébet-utalványok kibocsátása, elfogadása és beváltása elektronikus kártya formájában is zavartalanul folyik tovább - olvasható az Erzsébet-program honlapján. A 2016-ban kiírt (és a későbbiekben kiírandó) Erzsébet-program pályázatok fedezete biztosított.