A kormány tegnap benyújtotta  a parlamentnek adótörvények  módosító javaslatait, ezek részeként a cafeteria 2017-es szabályait. Az új módosító javaslat szerint a béren kívüli juttatások közterhe 2017-ben is 34,5 százalék lenne, de ezen juttatások köre szűkülhet. Egyrészről Széchenyi Pihenő Kártyát adhatnánk majd a 2016-ban is ismert alszámlákkal és keretekkel valamint százezer forint értékig pénz kifizetése is lehetséges lenne ugyanilyen közterhekkel - olvasható Fata László cafeteria szakértő közleményében.

Arra azonban még figyelni kellene, hogy erre a két juttatásra egy összesített keret is vonatkozna. Így kedvező adózással ezekből évente a versenyszférában 450 ezer forint  a közszférában 200 ezer forint  lenne adható. A tervezett módosítás szerint az egyes meghatározott juttatások közterhe 2017-ben is 49,98 százalék lehet, és ebben a körben valósíthatnánk meg az idén gyakran használt béren kívüli juttatások kiadását, de akár más juttatásokat is a kiadás feltételeire odafigyelve.

Lehet adni lakbérre

A tervek szerint a gyakran használt adómentes juttatások köre megmaradhat, sőt bővülhet. A kulturális belépő, a sportrendezvény belépő, a lakáshitel támogatás, bölcsőde kis módosítással 2017-ben is tovább használhatók lennének. Emellett bekerülhet az adómentes juttatások közé a mobiltási célú lakhatási támogatás és a különböző egészségügyi szolgáltatások.

Amennyiben a legalább heti 36 órában foglalkoztatott munkavállaló állandó lakóhelye több mint 60 kilométerre van a munkahelytől vagy a tömegközlekedéssel való utazás meghaladja a 3 órát, akkor lehetőség nyílna a törvénytervezet elfogadását követően, hogy a munkáltató beszálljon a munkavállaló albérletébe.

Ráadásul ez az adómentes juttatás akár a minimálbér 40 százalékáig is terjedhet a foglalkoztatás első két évében. Az ezt követő 2 évben a minimálbér 25 százaléka lehetne majd még egy évig 15 százalékáig terjedhetne. Újdonság, hogy az óvodai költségek térítése is adómentes juttatás lehet 2017-ben - hívja fel a figyelmet Fata László juttatási szakértő

Emellett jelentősen növekedhet a munkába járás költségtérítése. Az idén még a közigazgatási határon kívülről érkezőknek jegy és bérlet leadása nélkül 9 Ft/km kötségtérítést fizethet a munkáltató. Ez az adómentes támogatási mérték 15 Ft/km értékre növekedne az új javaslatok szerint.