A kisadózók vállalkozások tételes adója az NGM közleménye szerint komoly segítség lesz a hazai mikrovállalkozásoknak, de lényeges könnyebbséget nyújt az egészen kicsi, mondhatni önfoglalkoztató vállalkozások számára is. Az, hogy 51 ezren már átjelentkeztek erre az adózási formára nem rossz szám, mint azt korábban megírtuk az eva a 2003-as bevezetésekor nagyjából 60 ezer tagot számlált, majd pár év alatt érte el a stabil százezres létszámot.

Ennél lényegesen rosszabb teljesítményt nyújtott a kisvállalati adó, amely az NGM becslései szerint is akár több százezer vállalkozásnak nyújthatna kedvezőbb adózási feltételeket, ám eddig mindössze 10 ezeren jelentkeztek át - ez körülbelül annyi adózót jelent, mint ahányan a jelenleg egészen érdektelen ekhót választották.

A számokat tekintve kiemelendő, hogy a kisadózók tételes adója az év bármely hónapjában választható, a kivát pedig január 15-ig lehetett választani. A nemzetgazdasági tárca ugyanakkor bízik abban, hogy miután az alkalmazás során a könyvelői szakma is jobban megismeri ezt az adózási szemléletet, a későbbiekben lényegesen bővül majd az új adónemet választók száma.

Ezt azonban nem biztos, hogy sikerül elérni, a Napi Gazdaságnak korábban nyilatkozó szakemberek szerint sokszor a könyvelők is bizonytalanok abban, hogy megéri-e váltani. Hátráltató tényező az is, hogy a kiva költségelszámolása nem hasonlít sokban az általános szabályokra, márpedig az elég kényelmetlen, ha húsz megszokott rendszer szerint működő ügyfél mellett van egy furcsa is, akire mindig külön figyelni kell.