Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az adóhatóság azon adózók nevét, székhelyét, adószámát - vagy ennek híján a foglalkoztató személy nevét, lakcímét, adóazonosító jelét - adja közre, akik/amelyek jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat alapján nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

A legfrissebb - 2015 decemberi adatokat tartalmazó - lista itt érhető el.

Az ágazati bontást nézve ismét nagy számban képviseltetik magukat a listán az vendéglátóiparban, az építőiparban, az ingatlanforgalmazásban, a fuvarozásban, az élelmiszeriparban, illetve a kereskedelemben érdekelt cégek. A feketéző vállalkozások sorában továbbra is kiemelkedő a pékségek aránya.

Jól csengő neveket is tetten értek

A NAV szerint feketén dolgoztatott a hazai energiaital-piac egyik megtározó szereplőjének, s egyben jelentős rendezvényszponzornak számító Adrenalin Energiaital Kft.

A 2014-ben mintegy 7,8 milliárd forintnyi forgalmat bonyolító izsáki székhelyű vállalkozás a 2016 januári adatok szerint mindössze 75 bejelentett dolgozót foglalkoztatott. A társasággal szemben 2015 októberében végrehajtást indított az adóhatóság.

A listán található, a személyszállítással foglalkozó Orangeways Magyarország Zrt. is, amely a távolsági buszközlekedés ismert szereplőjének számító, évente több százezer utast szállító Orangeways Holding tagja. A holding csoportszintű eredményeket közöl, így a tagvállalatról nem érhető el nyilvános cégbeszámoló.

A cégcsoport egy másik tagját már korábban munkaügyi szabályszegésen érték: az Orangeways Autóbuszos Közúti Közlekedési Zrt.-t 2011-ben milliós nagyságrendű bírsággal sújtotta a munkaügyi felügyelőség a munkaidő-nyilvántartás szabályainak megsértése miatt. A hatóság a dolgozók bejelentése alapján kezdte a vizsgálódást.

Még 2014-ben marasztalta el a NAV a Mátra Party Kft.-t, amely ismert cateringes cég, a forgalma 2014-ben közel nettó kétmilliárd forint volt. A cég - többek közt - évek óta éttermi és felszolgálási, valamint büféüzemeltetési szolgáltatások nyújt az Országházban és az Országgyűlés Irodaházában.

A legutóbb 2015 decemberében nyerte el a parlamenti étterem és büfék üzemeltetését, a képviselők számára frissítők felszolgálását nettó 200 millió forintért. A társaság a 2016. januári adatok szerint 191 dolgozót foglalkoztatott.

Az éttermeknek és nagy kávéláncoknak is szállító mézkereskedő, az Arany Méz Kft. is felkerült a listára. A szihalmi cég magyar termelői mézet vásárol fel, s azt tasakos kiszerelésben értékesíti. A cég tavalyelőtt 16,4 milliós nettó árbevételt ért el; jelenleg két bejelentett dolgozója van.

Szintén feltűnik a listán a kaposvári székhelyű, közel egymilliárdos forgalmat bonyolító Somogy Hús Kereskedelmi és Húsfeldolgozó Kft. is.

Be nem jelentett dolgozót foglalkoztatott a NAV-lista szerint az ingatlanforgalmazó Central Home Kft., amely a Céginfo.hu adatai szerint 2014 októbere óta kényszertörlési eljárás alatt áll, továbbá a üzlethálózatot működtető Tapolca Coop Zrt. - az utóbbi cég közel 700 milliós nettó árbevételt ért el 2014-ben.

A feketelistán van egy 2014-es mulasztás miatt a Király Teaház Kft. is, amely a budapesti, Király utcai Mozaik Teaház és Kávézó üzemeltetője. A cégadatok szerint a vállalkozás jelenleg 11 főt foglalkoztat, a forgalma 2014-ben meghaladta a 36 millió forintot.

Ugyancsak elmarasztalták a budapesti, Király utcai székhelyű New Orleans Music Pub Kft.-t is, amelynek most 3 bejelentett dolgozója van.