Tázlár község közmeghallgatásán Bán Róbert polgármester a falu elöregedéséről is szólt - tudósított az eseményről a Baon.hu.

A polgármester meglátása szerint az 1,7 ezer lakosú településen a gyermekek számát úgy lehetne növelni, ha egyesek nevelőszülőként fogadnának magukhoz kiskorúakat. Hangsúlyozta, hogy ez munkaviszonyt, nyugdíj- és tb-jogosultságot is jelent. Egy gyermek után 34 200, kettő után 68 400, míg három után 102 600 forintot kap az a felnőtt, aki ilyen feladatot vállal. Arra a kérdésre miszerint lesz-e helyi adó, nemmel válaszolt, bár mint mondta hasznos lenne a nőtlenségi adót bevezetni a régi öregek példája alapján.

Más felvetéssel kapcsolatban megjegyezte: a közmunkások nem csak a falu központi területeit, hanem más utcákat is rendbe tesznek. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy a lakosoknak a háza és a porták előtti részt maguknak kell gondozniuk.

Arról, hogy a hazai településeken helyiadó-fronton mi várható, részletesen itt olvashat.