Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly mintegy 37 ezer közérdekű bejelentést kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - derül ki az adóhatóság most nyilvánosságra hozott 2013-as Évkönyvéből. A bejelentések száma kis mértékben - 2000 üggyel nőtt az előző évhez mérten. A bejelentések 42 százaléka volt nevesített, a nagyobb részt a feljelentők a névtelenség mögé bújtak. A bejelentések elsősorban az adó (nem)fizetéssel, a munkaügyi szabálytalanságokkal vagy a jövedéki visszaéléssel voltak kapcsolatosak. A 37 ezer bejelentésből 13 ezer ment át a NAV előzetes szűrőjén, végül 8400 vizsgálat indult. A vizsgáltra átadott ügyek egy része a nemzeti dohányboltok működésével, az illegális fémkereskedelemmel, a fekete foglalkoztatással voltak összefüggésben.

A 37 ezer közérdekű bejelentésen túl további 1300 panasz is landolt a NAV postaládájában. A panaszbeadványok leginkább a NAV ellenőrzéseit érinti, illetve a vámosok nemzetközi utasforgalommal kapcsolatos eljárásait kifogásolja. Az 1300 ügyből 1229 ügyet vizsgáltak ki, ám az adóhivatal 16 százalék volt teljes mértékben 12 százalékuk pedig részben megalapozott.

Kevesen pereskednek a NAV-val

Az NAV adó- és vámszervei 2013-ban 2,9 millió végzést, határozatot hoztak, ezek túlnyomó többsége - 92 százaléka - már első fokon jogerőre emelkedett. Ugyanakkor - ha csak mérsékleten - de megdőlni látszik az korábbi hit, hogy nem érdemes az adóhatósággal vitatkozni; Ugyanis másodfokra került mintegy 19 ezer ügy esetében a másodfokú hatóságoknál - magánál a NAV-nál - 77 százalékban álltak meg az ügyek, más szóval minden negyedik esetben az adózóknak adott igazat a másodfokú hatóságként eljáró adóhivatallal önmagával szemben. Az adózók a korábbi évekhez hasonlóan leggyakrabban a NAV ellenőrzési határozatait támadták meg.

A másodfokú eljárásokban a viszonylagos magas elfogadási arány annak köszönhető, hogy a NAV ezen esetben már a harmadfokú bírósági eljárásra készül, így a bíróság előtt várhatóan elbukó ügyeket inkább házon belül rendezik el. A másodfokú eljárásoknak ugyanis kimondott célja annak eldöntése, hogy az ügy megvédhető-e bíróság előtt - olvasható a a adóhivatali évkönyvben. A NAV által másodfokon kezelt 19 ezer ügyből 2800 került a közigazgatási bíróságok elé, ezek perértéke 76 milliárd forint volt.

A kártérítési perek pénzügyi szaldója pozitív a NAV-nál

Az előző évről áthúzódó ügyekkel együtt 5300 ügy volt a bíróságok előtt. 2013 végéig ezen ügyekből 2100 ítélet született, ahol NAV pernyerési aránya 72 százalék volt - ami magasnak mondható, ugyanakkor 28 százalékban a bíróság is az adózóknak adott igazat - vagyis közel minden harmadik esetben, vagyis tényleg megdőlni látszik az a tétel, hogy nem érdemes a bíróságon az adóhivatalt támadni. Más kérdés, hogy az adójogi perekhez komoly tanácsadói háttér szükséges, azon cégek, ügyfelek, akik ezt meg tudják fizetni korántsem esélytelenek az adóhivatallal szemben. Míg az egyszeri adózó könnyebben elvétheti a lépést az adójog labirintusában.

Viszont a legprofibbaknak sem érdemes - legalább is a statisztikák szerint - a közigazgatási perek és más eljárások során elszenvedett nem vagyoni kárért pert indítani. Összesen 40 ilyen ügy volt folyamatban, amiből csak 21-et nyert meg ugyan a NAV, ám ennek ellenére a polgári perek szaldója pozitív volt 2013-ben.