EUR
309.57
USD
276.98
BUX
27716.03 -0.97%
OTP
7220 -1.35%

Pórul jártak a cégek, 700 millió eurót kell visszafizetniük

Az Európai Bizottság (EB) szerint a Belgium által a többletnyereségadó-megállapítási rendszer keretében nyújtott szelektív adókedvezmények ellentétesek az uniós állami támogatási szabályokkal. A rendszer alapján legalább 35, elsősorban uniós székhelyű multinacionális vállalat részesült kedvezményekben. E cégek most kötelesek visszatéríteni Belgiumnak a meg nem fizetett adókat.
Napi.hu, 2016. január 11. hétfő, 12:59

A Belgiumban 2005-től alkalmazott többletnyereségadó-megállapítási rendszer lehetővé tette, hogy bizonyos multinacionális vállalatcsoportok feltételes adómegállapítások alapján a szokásosnál lényegesen kevesebbet adózzanak. A rendszer 50-90 százalékkal csökkentette a vállalatok társaságiadó-alapját, kiigazítva azt az úgynevezett többletnyereség ellenében, amely állítólag a multinacionális csoportban való részvétel eredményeként keletkezik.

Az EU 2015 februárjában indított vizsgálata szerint a rendszer indokolatlanul tér el mind a belgiumi társaságiadó-rendszer bevett gyakorlatától, mind az úgynevezett "szokásos piaci ár elvétől", és így ellentmond az uniós állami támogatási szabályoknak - adta hírül az EB.

Belgium lényeges adóelőnyt biztosított egyes multinacionális vállalatoknak, és ez az uniós állami támogatási szabályokba ütközik. Torzult az érdemeken alapuló verseny, hiszen a kisebb - nem multinacionális - piaci szereplők hátrányos helyzetbe kerültek - mondta Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos.

A belga adóhatóság a "kizárólag Belgiumban" jelmondattal vezette be többletnyereségadó-megállapítási rendszert. Az csupán bizonyos multinacionális csoportoknak kedvezett, amelyekre a rendszer keretében feltételes adómegállapítás vonatkozott, míg az önálló - azaz csoporthoz nem tartozó - és kizárólag Belgiumban tevékenykedő vállalatok nem igényelhettek hasonló kedvezményeket. Az EB szerint a rendszer igen súlyos versenytorzító hatást gyakorol az uniós egységes piacra, és a gazdasági ágazatok széles körét érinti.

Az előnyökből részesülő multinacionális vállalatok elsősorban uniós székhelyű cégek, amelyek a rendszert kihasználva eltekintettek adóik nagy részének befizetésétől. Most Belgium köteles behajtani a hiányzó összeget. Brüsszeli becslés szerint az így visszafizetendő adó összértéke megközelíti a 700 millió eurót.

Mások is pórul járhatnak

Az EB 2013 júniusa óta vizsgálja a tagállamok feltételes adómegállapítási gyakorlatát. Majd 2014 decemberében e tájékozódási célú vizsgálatot az összes tagállamra kiterjesztették, 2015 októberében a bizottság megállapította, hogy Luxemburg szelektív adókedvezményt biztosított a Fiat, Hollandia pedig a Starbucks számára. A további három folyamatban lévő részletes vizsgálatnál az EB adott hangot aggodalmának, hogy a feltételes adómegállapításokon keresztül állami támogatás nyújtására került sor, nevezetesen Írországban az Apple, Luxemburgban pedig az Amazon és a McDonald's javára.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .