Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
Előfizetés
Napilap
2012. február 8., szerda 12:26   Nagy László Nándor

Rendszámfrász és baleseti adó - kell-e félniük az autósoknak?

Az elmúlt napokban komoly sajtópolémia tárgyává lett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésekhez kapcsolt baleseti adó kérdése. A bizonytalanság érthető, hiszen az új adónemet hetek alatt "dobták" a piacra, bevezetése alaposan felborította a tavaly év végi kgfb-kampányt. A jogszabályt azt követően fogadták el, hogy a biztosítók már meghirdették 2012. évi kgfb-díjaikat.

A biztosítók zöme a váltók esetében a kikalkulált díjhoz járó, annak 30 százalékát kitevő adóval növelt összegről kiállított csekket küldött ki, volt olyan társaság, ahol ezt nem tudták megtenni és külön csekken érkezett a biztosítás és az adó díjbekérője. Külön gondot jelentettek a biztosítóknak ez esetben a már év közben váltók, hiszen ők akár a biztosítási évfordulóig kifizethették a kgfb-díjukat, most viszont azzal szembesültek, hogy a január 1-jétől a biztosítás lejártáig tartó időszakra a biztosító kiküldte a baleseti adóról szóló díjbekérőt és csekket.

Pandurics Anett, a Magyar Posta Biztosító vezérigazgatója, a Magyar Biztosítók Szövetségének alelnöke szerint annak ellenére, hogy a kampány idején igen komoly médiavisszhangot kapott a baleseti adó kérdése, jól látható, hogy sokakat meglepett a kalkulált díjnál magasabb összegről szóló csekk. Az sem segítette a tisztánlátást, hogy a sajtóban az elmúlt napokban számos félreérthető hír jelent meg − így például volt ügyfél, aki annál a biztosítónál, amelyik egy csekken kérte be a biztosítás díját és az adó ellenértékét, a második, az adó összegéről szóló csekket követelte. Egyes híradásokban még azzal is riogattak: a nem fizető autósnak azzal kell számolnia, hogy a rendszámtábláját napokon belül leszerelik.

Pandurics szerint erről egyelőre szó sincs. A biztosítási díj befizetésére a kgfb-törvény értelmében 60 napos türelmi idő van, azaz a befizetésnek március 1-jéig kell megérkeznie a biztosítóhoz. Miután a baleseti adót a kgfb aktuális díjrészletéhez köti a jogszabály, annak befizetésére is ugyanez az irányadó.

Külön kérdés, hogy mi történik abban az esetben, ha a két csekket megkapó ügyfél csak az egyiket fizeti be. Adóhiánya ekkor sem keletkezik, mivel a törvény szerint a befolyt pénzekből az adó beszedésére, és befizetésére kötelezett biztosítótársaságnak elsőként az adót kell megfizetnie − a gondot az okozza, hogy így viszont az ügyfél díjhátralékos lesz, ami a türelmi idő letelte után elvben módot adhat a kgfb-szerződés törlésére, amivel a gépjármű fedezetlenné válik, s végső soron az autó forgalomból történő kivonását is eredményezheti. Erre ugyanakkor a szakértők szerint most aligha kerülhet sor, hiszen az adó a biztosítási díj harmada, azaz a negyedévből az utolsó hónap lesz fedezet nélküli − miközben a második negyedévtől már mindenhol együtt érkezik majd a biztosítás díjáról és az adóról szóló csekk. A fennmaradt hiányt pedig a biztosítónak így májusig meg lehet fizetni.

A biztosítónak előre kell fizetnie a díjat, s csak a későbbiekben írhatja le a díj-nemfizetés miatt megszűnt szerződések utáni befizetéseket a később esedékes díjakból. Ha a biztosító a baleseti adót a fedezetlenségi időtartamra, a türelmi időre nem tudta beszedni, akkor az adót a törvény szerint az ügyfélnek, az adófizetésére kötelezettnek önbevallással kell az adóhatóság felé teljesítenie. A költségvetés 27 milliárd forintnyi bevételt vár ettől az adónemtől.
Hozzászólok
SzaszaG, 2012. február 8., szerda 13:37

@Fenyvesi666:
Igen, a fogyasztást és a vagyont kell adóztatni nem a jövedelmet. Csak ez nem tetszik a azoknak akik a jövedelmük után eddig nem adóztak. Mert ugye a kiadás több lett de bevétel nem.

Moderációt kérek Válasz erre Előzmény

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Fenyvesi666, 2012. február 8., szerda 13:16

BALESETI ADÓ ÉS RENDSZÁM NEM KELL FÉLNETEK! (POÉN)

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Fenyvesi666, 2012. február 8., szerda 13:07

Bizonyítandó, hogy a középosztály kiemelt támogatásban rászesül!
Kiemelten fizetheti a baleseti adót és a csúf rendszámok helyett kapunk még egy szebbet, potom 20.000 Forintért(majdnem ingyen van)
Sikerült ingadozókat meggyőzni, hogy mennyire hasznos az egykulcsos jövedelemadó!

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
hirdetés


Napi blog
  • Nagyanyáink korában az azonos neműek házastársi kapcsolata fel sem merülhetett volna, sokak számára ennek legalizálása ma is a világ erkölcsi romlásának szimbóluma. Közben a tradicionális család gazdasági egység jellege eltűnőben van.
    A korábban is létező, de alig elterjedt egészségbiztosítás teljesen elszámolható, illetve a munkavállaló által cafeteria-juttatásként kérhető lehetőséggé vált. De mi is van a csomagokban? Nem egészen az, amit szeretnénk.
    Valami megváltozott Amerikában. Az emberek elhitték, hogy vége a válságnak és innovációra költik a zsebpénzüket. Tavaly majdnem 1 millió dollárt sikerült összegyűjteni a TikTok+LunaTik Multi-Touch Watch Kits projektjének.
    Mostanában az egyik leggyakoribb beszédtéma a válság. Mi váltotta ki? Milyen hatása van? Kik a felelősek a válság kirobbanásáért? De leginkább az foglalkoztat mindenkit, hogy meddig tart, és mi lesz utána.

Megy a pénz a párnacihába

A görögök 700 millió eurót vettek ki a bankokból.

Eléghet a magyar devizatartalék?

A következő években a devizaadósság megújítása problémás lehet elemzők szerint. Külföldi alapkezelők...

Borúsabbá váltak Magyarország kilátásai

Lehet, hogy lefelé kell módosítani az idei prognózisokat - igaz, az sem kizárt, hogy a végleges adat...

Rászoktak a drogra a piacok

Egyre több befektető gondolja úgy, hogy a növekedéséhez további fiskális élénkítésre lenne szükség, megszorítások...

Változik az adózás rendje

Bizonyos adóadatokhoz az NFÜ is hozzáférhet, változnak a kézbesítési szabályok is.
Árfolyamok
       
Partnereink

Mellékletek