A gazdasági szereplőknek tavaly év eleje óta be kell jelenteniük a hatóságnak, ha nagyobb mennyiségű árut fuvaroznak, vagy olyan termékekkel kereskednek, amelyekkel könnyen elkövethető áfacsalás. A tavalyi 11 millió után idén négy hónap alatt 3,4 millió szállítmányt regisztráltak az ekáerben, az esetek nagyjából hatvan százalékában - vagyis kétmillió alkalommal - Magyarországon belül mozgott a bejelentett áru, miközben az unió valamely államába a rakományok 20 százaléka ment, és nagyjából ugyanennyi is érkezett az országba az EU más helyeiről - írta a lap.

A fuvarozást - főszabályként - akkor kell rögzíteni a hatóság elektronikus rendszerében, ha a szállítmányozáshoz 3,5 tonnásnál nagyobb teherautót használnak.

Az áfacsalás elkövetésére igen alkalmas, s ezért kockázatosnak minősített termékek szállításánál - amilyen például a hús vagy a gyümölcs - szigorúbb kötelezettséget szab meg a jogszabály: ilyenkor már a kisebb tételeket is be kell jelenteni, és mindegy, milyen közlekedési eszköz viszi el az árut.

Az Országgyűléshez a múlt héten beterjesztett indítvány szerint ezentúl regisztrálni kellene az adóhivatal rendszerében a nem kockázatos szállítmányokat akkor is, ha kisebb járművet használnak, de a raktérbe 3,5 tonnánál több árut rakodnak. Ezzel azt akadályozná meg a kormányzat, hogy a kisteherautók túlpakolásával ki lehessen kerülni a regisztrációt és - adott esetben - az ellenőrzést.