A kártyára 2013-ban kapott béren kívüli juttatásokat május 31-én éjfélig  lehetett elkölteni.

Az MKB Szép-kártyák több mint 151 ezer birtokosa közül csaknem 24 ezer nem használta fel a teljes keretét, ami átlagosan 5 ezer forintot jelent fejenként. A maradvány erős szórást mutat: 160 főnek egyetlen forintja ragadt benn, 940-en kettő és tíz forint közötti összegtől búcsúzhattak el, 12 ezer kártyabirtokosnak pedig tíz és ezer forint közötti juttatása maradt felhasználatlan - ugyanakkor vannak 18-an, akik fejenként 200 ezer forint feletti összegről mondtak le.

A 2013-as juttatásokat a jogosultak 98,7 százalékban költötték el, míg egy évvel korábban ez az arány még 97,1 százalék volt. A 2013-as keretből megmaradt 128 millió forint 32 százaléka a szálláshely, 37 a vendéglátás, 30 pedig a szabadidő alszámlán ragadt - mondta Lehoczky László, a kártyát kibocsátó MKB Egészségpénztárt és Nyugdíjpénztárt Kiszolgáló Kft. ügyvezető igazgatója.

Pontosabban nem ragadt, hiszen a fel nem használt összegek éjfél óta nincsenek az érintett kártyabirtokosok számláján: azokat a kártyát kibocsátó bankoknak június 30-ig kell visszautalniuk a juttatást eredetileg adónak. Az MKB 1763 munkaadónak indít majd visszautalásokat, ezek közül a legnagyobb tétel 4,1 millió forint. Ugyanakkor a munkáltatók közül négy csak egy forintot, 23 kettő és tíz forint közötti összeget, 353 pedig tíz és ezer forint közötti summát kap vissza.

Ezeknél a kis tételeknél a fogadónál sem igazán rentábilis a könyveléssel kapcsolatos munka, így akár a jótékony célú felajánlás is megfontolható a későbbiekben - véli Lehoczky. Ráadásul a visszautalt összeg adóköteles bevételnek minősül, és a visszakapott, el nem költött Szép-kártyás juttatásokra a munkáltató önellenőrzés útján sem igényelheti vissza a már befizetett személyi jövedelemadót.