Egyetlen vállalkozás vezetője sem dőlhet kényelmesen hátra a karosszékében, gondolván, hogy az ő cégét nem érinti a reklámadó: az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosításban az önreklámozásra is kiterjesztett kötelezettség miatt minden vállalkozásnak plusz terhekkel kell szembenézni, legalábbis a jelenleg ismert rendelkezések szerint - hívja fel a figyelmet blogbejegyzésében Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

Minden magyarországi illetőségű vállalkozásnak fel kell mérnie augusztus 21-éig, hogy pontosan milyen tevékenységet végeznek, s annak mekkora része tartozik a reklámadóról szóló törvény hatálya alá. Eddig az időpontig kell ugyanis az előző adóév alapján számított első előleg bevallását és befizetését teljesíteni - olvasható az adozona.hu szakportálon.

Jóval szélesebb kört érint a reklámadó-fizetési kötelezettség, mint azt elsőre gondolnánk, ráadásul valamennyi vállalkozás adminisztrációs terheit növelni fogja. Ugyanis a jogszabály nem ad felmentést a bevallási kötelezettség alól azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nem érik el az 500 milliós értékhatárt. Elképzelhető, hogy ezt majd éppen a bevallás kitöltési útmutatója fogja pontosítani, de ez idő szerint elvileg minden vállalkozásnak el kell készítenie és be kell nyújtania a bevallását.

Azok sem dőlhetnek hátra, akik elvégzik számításaikat, és mivel nem érik el az 500 milliós értékhatárt, nullás bevallást nyújtanak be. Hiszen egy ellenőrzés során az adóhatóság vizsgálhatja majd a mentesség jogosságát. Vagyis minden vállalkozásnak érdemes pontos nyilvántartást vezetnie arról, hogy mit vett figyelembe reklámadó-kötelezettsége megállapításakor - hívja fel a figyelmet Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

Reklámnak minősül a tájékoztatás, a marketing és az értékesítés

A reklámadó törvény minden, a jogszabályi kötelezettségen túlmenő tájékoztatási, marketing vagy értékesítési tevékenységet saját célú reklámnak tekint, melynek költségei után a cégeknek adót kell fizetniük, amennyiben ezek éves összege eléri az 500 millió forintot. A saját célú reklám tárgya lehet a cég terméke, áruja, szolgáltatása, tevékenysége, neve vagy egyéb megjelenése. Ide tartozhatnak például a szóróanyagok, a saját website, szabadtéri reklámhordozón, épületeken vagy járműveken elhelyezett logók és egyéb marketing eszközök, a számlalevelekben vagy e-mailen elküldött DM anyagok, a rendezvények, a padlómatricák és még sorolhatnánk.

Ráadásul a törvény nem írja le az adó földrajzi hatályát, az adókötelezettség és az adóalany meghatározásában csak elvétve találhatók korlátozások Magyarországra, illetve a magyar nyelvű reklám tartalomra vonatkozóan. Az önreklámnál maradva, a "szabadtéri reklámhordozót, valamint a reklám elhelyezésére szolgáló bármely járművet, nyomtatott anyagot, ingatlant reklám céljára hasznosító személy vagy szervezet" elvileg bárhol lehet. Ráadásul ezekben az esetekben a törvény még a "túlnyomórészt magyar nyelvűséget" sem kívánja meg. Azaz a jogszabály szövege alapján pl. nem zárható ki, hogy egy osztrák vagy német cég saját hazájában található ingatlanján feltüntetett reklám után, még ha az német nyelvű is, adókötelezettség keletkezzen.

A vállalatcsoportoknak duplán kedvezőtlen az adóalap számítása

Mindezeken felül a kapcsolt felek adóalapját összevontan kell meghatározni. A számítási mód ugyan nem idegen a magyar szabályozástól, a földrajzi hatály hiánya azonban azt eredményezi, hogy nem csak a cégcsoportba eső magyar, hanem a külföldi cégek reklámköltései is adóalapot keletkeztetnek.

A vállalatcsoportok számára ez a számítási mód kétszeresen is kedvezőtlen lehet. Egyrészt az adómentes legalsó sávba eső 500 millió forintos adóalapot nem külön-külön, hanem együttesen, csak egyszer vehetik figyelembe; másrészt a cégcsoport összesített adóalapja erős progresszivitás mellett akár magasabb sávba is tolhatja őket, mint külön-külön lennének, ezzel is jelentősen növelve az adó összegét. Minderről bővebben az adozona.hu-n olvashat.